Érdekes kis fordulat ez a referendum előtt, nem?
Egy homoszexuális pár által fenntartott kapcsolat ugyanolyan címen tartozhat a „magánélet” és a „családi élet” fogalma alá, mint egy heteroszexuális pár kapcsolata – mondta ki csütörtökön a Coman–Hamilton-ügyben hozott döntés indoklásában az alkotmánybíróság.
A taláros testület rámutatott: az azonos nemű házastársakat is megilletik a magán- és családi élet tiszteletben tartására vonatkozó alapvető jogok, melyeket az Európai Unió alapjogi chartája, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény, valamint a román alaptörvény 26. cikkelye is előír.
A precedensértékű ügy előzménye, hogy egy azonos nemű, román-amerikai pár tagjai, Relu Adrian Coman és Robert Claibourn Hamilton az ahhoz szükséges dokumentumok kibocsátását kérték a román hatóságoktól, hogy az amerikai fél házastársával együtt Romániában munkát vállalhasson, illetve ott állandó jelleggel tartózkodhasson.
A román hatóságok azonban elutasították a tartózkodási jog megadása iránti kérelmet, a többi között azzal az indokkal, hogy az amerikai Romániában nem minősülhet uniós állampolgár házastársának, mivel e tagállam nem ismeri el az azonos nemű személyek között kötött házasságot. Az elutasítás miatt a pár beperelte a tartózkodási engedélyt megtagadó belügyminisztériumot, a perben pedig az alkotmánybíróság véleményét is kikérték.
A taláros testület ezt követően kikérte az Európai Unió bíróságához fordult a „házastárs” fogalmának értelmezése miatt. A luxembourgi bíróság pedig úgy döntött, az Unió területén a „házastárs” fogalom nemileg semleges, így az azonos nemű házastárs is szabadon mozoghat az Unióban. Az alkotmánybíróság végül idén júliusban, többszöri halasztás után döntötte el, hogy szabadon mozoghat és letelepedhet Romániában egy román állampolgár külföldi állampolgárságú, azonos nemű partnere, akivel egy másik országban házasságot kötött.
A család fogalmát meghatározó, október 6-án és 7-én tartandó népszavazásra utalva egyébként Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke csütörtöki Facebook-bejegyzésében megjegyezte, az alkotmánybíróság „túlzás nélkül történelminek nevezhető” döntésével sakk-mattot adott a referendumnak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...