Persze voltak néhányan, de a nagy többség hű maradt.
Nem hozott jelentős változásokat a romániai magyar politikai szervezetek szempontjából a helyi elöljárók pártváltását engedélyező rendelet. A szociáldemokrata kezdeményezés következtében azonban gyarapodott az RMDSZ-es önkormányzati képviselők tábora.
Az alakulatok képviselői beismerték, nem követték figyelemmel az átigazolásokat. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta, a szövetség nem készített összesítést ezzel kapcsolatban, a szövetséget érintő pártváltásokról a médiából értesült.
„Hozzánk két információ futott be: tudunk arról, hogy Háromszéken 12 helyi tanácsos kérte a felvételét az RMDSZ-be, és arról is, hogy a gyergyótölgyesi, RMDSZ-színekben megválasztott helyi önkormányzati képviselő, Dimény Csaba átigazolt a Szociáldemokrata Pártba (PSD)" – mondta Kovács Péter.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is úgy nyilatkozott, nem készítettek statisztikát a szerinte „elvtelen" kormányrendelet hatásairól. Szerinte egy párt biztosan nem attól lesz jobb vagy rosszabb, ha átcsábít embereket, vagy ha más alakulatba igazolnak a tagjai.
Hasonló véleményt fogalmazott meg a Krónikának Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke is, aki etikátlannak nevezte a Liviu Dragnea PSD-s közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezte rendeletet. „Ez a kezdeményezés gyakorlatilag módosítja a 2012-ben született önkormányzati választások eredményeit, mi éppen emiatt nem kerestünk meg senkit, hogy csatlakozzék a néppárthoz" – fogalmazott Benedek Erika.
A megyei pártelnök elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy Kovászna megyében az EMNP négy helyi tanácsosa az RMDSZ-ben folytatja tevékenységét. „A rendelet egyébként úgy van megalkotva, hogy csak a befogadó párthoz kell bejelentkezni, a másik alakulattól nem kell elbúcsúzni. Én inkább mindezt egy tisztulási folyamatnak tekintem: aki úgy érezte, hogy értékrendileg nem tartozik közénk, annak távozása számunkra nem jelent veszteséget" – mondta az EMNP Kovászna megyei elnöke.
Arról, hogy az egyes megyékben hány magyar politikus váltott pártot, az alábbi linken olvashat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.