// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Alig tért vissza a politika fülledt budoárjába, Viorica Dăncilă máris elkönyvelte első sikerét

// HIRDETÉS

Az ex-miniszterelnök asszony nagyot javított a hazai pártelnökök női kvótáján.

Beszámoltunk róla, hogy Románia első női miniszterelnöke visszatér a politika fülledt budoárjába, miután 2019-ben kormányával együtt megbukott, aztán államelnök se tudott lenni, ezért a PSD-torony vezérlőfülkéjéből is kilökték, így a Román Nemzeti Bank unalmas csarnokaiban kellett tengetnie életét, tanácsadói minőségben.

Egészen mostanig. Ugyanis Dăncilă asszony nem adja fel. Belépett az egyébként Kolozsváron alapított vadiúj Nemzetek, Emberek, Együtt Pártba (NOI). Sőt, egyenesen az élre tört: megpályázta az elnöki tisztséget. És a párt első, Bukarestben megszervezett kongresszusán meg is nyerte az elnökválasztást (magával szemben, ugyanis más jelölt nem volt), 247 szavazattal a 251 érvényesből. (Érdekes, a párt honlapján jelen cikk írásának pillanatában még az ideiglenes felállás szerepel, hosszú volt a parti biztos.)

A frissen megválasztott elnök asszony megköszönte szépen a bizalmat, aztán beszédet mondott. A szándékaira vonatkozó gondolatot hadd idézzük, mert megnyugtató:

„Nem azért jöttem a politikába (így – a szerk.), hogy ellentéteket szítsak vagy más politikai alakulatokat támadjak. (…) Azért jöttem vissza a politikába, hogy egyetértést teremtsek, egy olyan politikát, amely leváltja a személyes és pártérdeket és a nemzeti érdeket képviseli.”

És akkor most képzeljük el a fülledt hazai politikai budoárt, amint hirtelen megtisztul benne a levegő, zöldell a fű, csiripelnek a madarak, a politikusok ölelgetik egymást, miközben békésen megbeszélik a Nemzet Érdekét. Egyetértésben! Hát nem csodálatos? Szinte Tündérország!

A valóság bullshitmentes talajára visszatérve: megnéztük a hazai politikai pártok elnökeinek névsorát. Az tény, hogy a parlamenti pártok továbbra is tesztoszteronszagú brutálpatriarchális dominanciától bűzlenek. Egyetlen elnök asszonyt sem talál ott egy haladó európai szellemű vizsgálódó.

Ami a parlamenten kívüli országos pártokat illeti, icipicit jobb a helyzet. Összesen négy alakulatocskát találtunk (a vizsgált 36 közül, tehát erős egykilencedes az arány), ahol hölgyek is felbukkannak az elnöki emelvényen. A négyből három pártban viszont csak társelnökök, vagyis van mellettük legalább egy férfi: a Most (Acum) Párt (zöldek, társelnök asszonnyal), a Volt Európa párt romániai fiókja (ők is zöldek, társelnök asszonnyal, nem tudtuk megnyitni a hivatalos oldalt, hátha önöknek sikerül), a Racionális Románia (nem vicc, România Rațională) Párt, két férfi és egy női társelnökkel (hogy milyen színű a párt, nehéz megállapítani, de öröm látni, hogy van egy racionális politikai alakulat is a kies hazában) és a Jobb Alternatíva (Alternativa Dreaptă) Párt, amelynek egyetlen elnöke van, aki hölgy.

No ezen a silány kvótán dobott egy nagyot Viorica Dăncilă, a NOI elnök asszonyaként. Vagyis, ha ebből a szemszögből nézzük, elkönyvelte eső sikerét az európai européer nagypolitika rónaságán is!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro