// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Alaposan megszűrik, milyen információk jussanak el a lakossághoz (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A prefektusok nem közölhetnek megyei adatokat a fertőzöttek számáról, ugyanakkor eltávolították az online elérhető hivatalos megyei kimutatásokat is.

Nagy felháborodást váltott ki a belügyminisztérium döntése, miszerint ezentúl kizárólag a kormány alá tartozó Stratégiai Kommunikációs Csoport közölhet információkat a koronavírusos esetekről, és a megyei kormánymegbízottaknak (prefektusoknak) megtiltották a helyi adatok közlését. Ráadásul pár nappal korábban eltüntették az országos közegészségügyi intézet interaktív térképét, melyen átlátható módon lehetett nyomon követni, melyik megyében mi a helyzet a fertőzöttek számát illetően, hányan vannak intézményes vagy otthoni karanténban. A megyei adatokat összesítő táblázatokat is leszedték az intézet honlapjáról, a prefektusoknak pedig azt is megtiltották, hogy a már ismert betegek állapotáról vagy a tesztek számáról tájékoztassanak.

Az egyedüli információközlő a Stratégiai Kommunikációs Csoport, mely csak országos adatokat árul el, azokat is csak naponta egyszer, 13 órakor.

A sajtó mellett a helyi vezetők egy részét is meglepte a döntés, hiszen attól tartanak, hogy ezentúl még több álhír és összeesküvés-elmélet lát napvilágot, és a tiltás gyengíti a hatóságokba vetett bizalmat. A szükségállapot viszont lehetővé teszi, hogy a kormány korlátozza a sajtó, ezáltal pedig a lakosság hozzáférését  egyes információkhoz, ha a közérdek ezt kívánja.

Vannak civil szervezetek, melyek továbbra is próbálják frissíteni a rendelkezésre álló infók szerint a megyei adatokat, de nem számítanak hivatalos forrásnak.

A sajtó nyomására a Stratégiai Kommunikációs Csoport kifejtette: az új koronavírusos (COVID-19) megbetegedésekről szóló megyei jelentések nem tükrözik az adott közösségekben fellelhető fertőzöttek valós számát, mivel lakcím alapján összegeznek. A betegeket elszigetelik és a körzethez tartozó, erre szakosodott kórházakba szállítják (például egy szucsávai fertőzöttet Iași-ba visznek). A kórházi jelentések félreértésekre adnak okot a helyi lakosság körében, a helyzet torz értelmezéséhez vezetnek. A kommunikációs törzs a megyei adatok megfontolt közlésével az egyes közösségek megbélyegzését próbálják elkerülni, kiküszöbölve a megalapozatlan társadalmi viselkedés lehetőségét. Magyarán: nem akarnak pánikot kelteni az egyes városokban, és el akarják kerülni, hogy egyes közösségek egymás ellen forduljanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro