// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Aláírták a szerződést a Strabaggal, most már tényleg ideje befejezni az Aranyosgyéres és Maroskece közötti sztrádaszakaszt

// HIRDETÉS

Legalább Kolozsvár és Marosvásárhely között teljes lehet az észak-erdélyi autópálya.

Bár megszokhattuk, hogy a romániai autópálya-építések esetén semmi sem biztos, most mégis ismét óvatos derűlátásra lehet okunk: talán végre tényleg sikerül befejezni az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakaszának utolsó, hiányzó ütemét Aranyosgyéres és Maroskece között.

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter adta hírül, hogy aláírták a szerződést a kivitelezővel, amely ennek nyomán elkezdheti a tervezést és a hiányzó szakasz építését.

Az építő az osztrák Strabag, amely kisebb botrány után nyerte el a jogot.

Grindeanu emlékeztetett: az osztrákoknak 420,34 millió lejből kell megépíteniük a 15.7 kilométeres szakaszt, erre

21 hónapjuk van, amiből 3 hónap a tervezés, 18 pedig maga a konkrét építés.

Ezen idő alatt az útpálya mellett két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteniük, utóbbit Maroskecénél.

A szóban forgó sztrádaszakaszt a Straco kezdte építeni, és 40 százalékban el is készült vele. Ekkor azonban konfliktusba került az országos közútkezelővel,

aminek az lett a vége, hogy felbontották a szerződést.

Az új közbeszerzési eljáráson aztán a Drum Asfalt SRL – OPR Asfalt SRL – Obras Publicas y Regadios SA – Trameco SA – Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorciumot hirdették ki győztesnek.

Azonban hiába: nem kezdhetett hozzá a munkához, mivel a pályázaton vesztes Strabag óvott, az óvásnak pedig az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács helyt adott az óvásnak, és arra kötelezte az országos közútkezelő vállalatot (CNAIR), hogy ismét értékelje ki a pályázatokat.

Ez meg is történt, és kiderült, hogy a Strabag nem hiába emelt panaszt, mert ekkor már az osztrák céget hirdették ki győztesként.

Csak remélni tudjuk, hogy most már tényleg nem jön közbe semmi, és kevesebb mint két év múlva megszakítás nélkül lehet majd autópályán haladni Kolozsvár és Marosvásárhely között.

Az észak-erdélyi autópályán jelenleg még a Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 42, illetve a Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 14 kilométeres szakasz épül.

A Meszes alatti alagút tervét viszont még át kell dolgozni, a Bihar és Bisztraterebes közötti 28 kilométeres szakasz esetében pedig új közbeszerzési eljárást kell kiírni, mivel a nyertes Selina összeveszett a közútkezelővel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro