Kiderült, hogy az uniós biztonsági irányelveket sem sikerült alkalmazni Romániában, ahol szinte hetente gyulladnak ki mozdonyok, vasúti kocsik ugranak le a sínekről, és akkor a gázolásokról még nem is beszéltünk.
Mint tudjuk, olyan országban élünk, ahol az adófizetők pénzéből fenntartott (milliárdos veszteségeket termelő) Román Vasúttársaság (CFR) szolgáltatásait igénybe venni már-már bátorságnak, sőt, néha vakmerőségnek számít. Írtunk már részeg mozdonyvezetőkről, kigyulladt mozdonyokról, sínekről leugrott vasúti kocsikról, óriási késésekről, gázolásokról, a szolgáltatások gyatra minőségéről pedig nem is érdemes cikkezni, hírértéke sincs. Lassan Romániában mindenki vállat ránt, ha egy újabb probléma merül fel la CFR-el kapcsolatban –„ez van, ezt kell szeretni, ezzel kell boldogulni” –,
Mint kiderült, még az Európai Bizottság vasúti biztonságról szóló irányelveit is csak részben sikerült alkalmazni, persze azt is hibásan. A brüsszeli hivatalnokok egészen pontosan 54 (!) eltérést észleltek az uniós direktívákhoz képest, arról nem is beszélve, hogy Románia az alkalmazási határidőből is kicsúszott (mint mindig).
Mivel egy nem nyilvános dokumentumról van szó, nem derült ki, hogy egészen pontosan melyek azok a problémák, melyeket az Európai Bizottság jelzett – a Digi24-nek egyetlen érintett hatóság sem volt hajlandó nyilatkozni a témában, szóval nagy a titkolózás –, az viszont biztos, hogy a szállításügyi minisztérium ilyen helyzetekben próbál falazni, ahelyett, hogy úgy tenne, mintha dolgozna. A közösségi vasutak biztonságáról szóló európai irányelv 2004 óta előírja, hogy az unió tagállamai egységes biztonsági szabályokat alkalmazzanak, hozzanak létre külön hatóságot, amely többek közt a balesetek kivizsgálásával is foglalkozna.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.