Ha a változások érvénybe lépnek, az „agresszív sofőröket” is meg lehet majd büntetni.
A rendőrök még az év végéig szigorítani szeretnék a közúti szabályszegések esetén kiosztható büntetéseket, mégpedig azért, mert Romániában sokan úgy vezetnek, mint a vadsakálok. Éppen ezért egy teljesen új kategória is be fog kerülni a szabályzatba: ha a változtatásokat elfogadják, ezentúl az „agresszív sofőröket” is szankcionálhatják a rendőrök. Akár 2900 lejes büntetést is megkockáztatnak azok, akik nem vezetnek kulturáltan, szlalomoznak az autók között, ok nélkül villognak a forgalomban, vagy bármi balesetveszélyes otrombaságot követnek el. A sebesség megszállottait is jobban büntetnék a rendőrök. Az eddigi szabályozásban az szerepelt, hogy aki 50 kiliméter/órával átlépi a sebességkorlátot, az 90 napra búcsút inthet a vezetői engedélyének, az új verzióban már az is benne lesz, hogy 120 napra repül a jogsija annak, aki 70 kilométer/órával lépi át a sebességkorlátot. Ha pedig valaki nem ad elsőbbséget a forgalomban, pedig kellene, esetleg tilosban előz, az 30 napra marad jogosítvány nélkül. Az illetékesek szerint azért kellenek a szigorítások, mert Románia már megint az utolsó helyen végzett az EU-s országok közül a közúti biztonság tekintetében. Az elmúlt egy évben több mint 1600-an haltak meg közúti balesetben. Még a háromszor nagyobb népességű Spanyolországban is kevesebben halnak meg az utakon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.