Kormányszinten és helyileg is témává vált a kérdés.
A nem dolgozó, de a szociális juttatást felmarkoló munkaképes segélyezettek rendkívül összetett problémája hosszú évek óta visszatérő téma a román sajtóban és a politikában. Rendszerint abban a kontextusban beszélnek róluk, hogy ők azok, akik nem akarnak dolgozni és elvárják, hogy az állam tartsa el őket, a tisztességes munkát végző, adófizető polgárok pénzén. A Victoria-palotából nagyon egyszerűnek tűnik a képlet, ki kell szűrni azokat, akik munkaképesek, és oda kell tenni őket dolgozni. Volt már erre próbálkozás a PNL részéről 2010-ben, 2017-ben és 2020-ban is.
Most ismét előhozakodtak a témával, egymással párhuzamosan két fronton is: egyrészt kormányszinten kilátásba helyezték a segélyen élők országos feltérképezését, másrészt helyi szinten egyes elöljárók már konkrét lépéseket is tettek az érintett személyek közmunkára fogása érdekében.
Raluca Turcan munkaügyi miniszter nemrég nyilatkozott arról, hogy előkészítették az állami segélyben részesülők helyzetének országos felmérését, amit a területi munkaügyi felügyelőségek, a foglalkoztatási ügynökségek és a szociális kifizetésekért felelős irodák munkatársai közösen végeznek majd el. Céljuk, hogy munkára fogják a munkaképes kedvezményezetteket ezzel is csökkentve a munkanélküliséget.
Turcan szerint ma Romániában a betöltetlen munkahelyek 30%-a nem követel meg semmilyen felkészültséget, így a munkaerőpiac képes lekötni a mintegy 170 ezer garantált minimális jövedelemben részesülők egy részét. Egy másik cél, hogy beazonosítsák a valóban vulnerábilis helyzetben lévő rászorulókat, például a munkaképteleneket, a nyugdíjkorhatáron túli időseket vagy a kiskorúakat eltartó szülőket, akiket nagyobb támogatásban részesítenének. Egy televíziós műsorban arról is beszélt, hogy sajnos vannak olyan személyek is, akik 6-7 segélyt is kapnak az államtól, miközben eszük ágában sincs munkát keresni.
Kijelentései elég nagy visszhangot váltottak ki, több cikk is született a szociális segélyezettek védelmében nehezményezve azt, hogy Turcan egy 2010 óta rendszeresen visszatérő, hibás adatokra épülő sztereotípiára erősített rá egyik nyilatkozatával, miszerint Románia a milliós nagyságrendű segélyezettek országa.
A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2011-ben mintegy 295 ezren részesültek szociális segélyben, addig 2020 decemberében 173 636-an. A milliós nagyságrend úgy áll össze, hogy a szociális segélyen élőket – valószínűleg a félrevezetés szándékával – egy kalap alá vette a más kategóriákba sorolható, például a fogyatékkal élő személyekkel. A PNL elképzeléseit kifogásolók szerint sztereotípiának számít az is, hogy a kedvezményezettek nem akarnak dolgozni, és a politikusok alábecsülik azt, hogy milyen nehéz a sárból, az elszigeteltségből, az általános kilátástalanságból a munka mezejére lépni.
Ennek némileg ellentmond az, hogy egyes sajtóbeszámolók szerint van olyan erdélyi település, ahol a segélyezettek háromnegyede inkább lemondott a pénzről, amikor közmunkára akarták fogni őket a saját településükön.
Egyre több elöljáró gondolja úgy, hogy ez jelenti a megoldást, Ilie Bolojan, a Bihar megyei önkormányzat elnöke már ki is adta az ukázt a polgármestereknek, hogy szervezzék meg a segélyezettek közmunkáját, ellenkező esetben büntetésekre számíthatnak. A döntés mintegy háromezer kedvezményezettet érint a megyében, közülük 1600-an munkaképesek. Ha ezek a személyek munkába állnak és összeszedik például az út széli szemetet, vagy lenyesik a túlburjánzott bozótokat, máris tettek valamit a településük tisztasága érdekében.
Általános megítélésüknek egészen biztosan jót tenne egy jól működő közmunkaprogram, az ő aktív szerepvállalásuk nélkül ugyanis nehezen lehet leküzdeni a velük kapcsolatos előítéleteket.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.