Paul Pîrvulescu, a Kolozsvári U balhátvédje a második ligás székelyföldi csapatnál folytatja, a Prosport pedig azonnal úgy érezte, ezzel a hírrel is lehetne gerjeszteni egy kis feszültséget, ha már volt pár magyarellenes botrány a lelátókon mostanában.
Mivel egy székelyföldi klubról van szó, ez ismét nem egy átlagos sporthírnek számít, valamibe valahogyan bele kell kötnie a román sajtónak. A Prosport portál alsóbb ligákra specializálódott aloldalának sikerült is: úgy tálalták a hírt, hogy
nincs más állampolgársága. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiára épülő csíki klub vezetése eddig is odafigyelt arra, hogy a csapat gerincét saját nevelésű, magyar játékosok alkossák, de az állítással ellentétben azért akadt máskor is román játékos a csapatban. Például a jelenlegi cserekapus Bogdan Moga, vagy a rendszeresen kezdő balszélső, Petre Ivanovici.
De 34 éves, a Steauával háromszoros bajnok, Medgyesen, a Viitorulnál, a Marosvásárhelyen, a Poli Iași-nál, Clinceni-ben és Kolozsváron 220 román és Sankt Pöltenben 20 osztrák első ligás meccset játszó
Eugen Pîrvulescu ugyanis a felnőtt csapat sportmenedzsere. Mindezt olyan kuriózumként tálalja a sportportál, mintha ez lenne a világ első csapata, ahol apja és fia együtt dolgozik. (A Real Madridot vezető Carlo Ancelotti egyik másodedzője Davide Ancelotti, együtt nyertek tavasszal Bajnokok Ligáját.)
Paul Pîrvulescu mellett visszatért a Csíkszeredához a CFR-ben nevelkedett Veres Szilárd is, aki az elmúlt két szezonban a CS Mioveni-nél játszott. Ötven első ligás meccs az ő lábában is van – azaz a hármas győzelmi sorozatban levő, immár nem titkoltan feljutásra hajtó Csíkszereda közel 300 élvonalbeli találkozó rutinjával erősödött. Ettől főnek igazán a bukaresti fejek.
Az elmúlt hetekben többször láthattuk magyarellenes hisztit a lelátókon, erről itt írtunk egy összefoglaló anyagot.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.