A hivatalos határidő szerinti utolsó napon döntött arról, hogy a tiltakozások ellenére kihirdeti a magyar felsőoktatási törvény módosítását.
Áder János köztársasági elnök elrendelte a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését, mivel úgy véli az nem sérti az Alaptörvényt. Az elnök tekintettel „az elmúlt napokban felmerülő alkotmányos aggályokra”, szokatlan módón, egy hétfőn este kiadott közleményben magyarázta el a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontját.
A törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek. A Magyarországon államilag elismert és akkreditált egyetemeken a kutatói és oktatói munka folyamatosságát a törvényjavaslat nem érinti. A már megkezdett magyarországi képzések változatlan feltételekkel folytathatóak – írja az elnök bejelentve, hogy aláírta a törvénymódosítást.
Áder nyilatkozatában igyekszik megnyugtatni azokat, akik „egyetemük jövőjéért aggódnak”: azt kérte a kormánytól, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.
„Meggyőződésem, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható. Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék” – olvasható a nyilatkozatában.
A nyilatkozat teljes szövege itt érhető el.
A CEU-törvényt a múlt héten, kivételes eljárásban fogadta el a parlament, aminek a nyomán nemcsak egyetemi oktatók, diákok és pártok, hanem sok külföldi közgazdász, tudós, és 15 Nobel-díjas is tiltakozott. A törvény ellen emelt szót továbbá az amerikai külügy, több európai vezető, köztük a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is. Vasárnap ezrek vonultak utcára Budapesten.
Erdélyből is üzentek Balog Zoltánnak és Orbán Viktornak: több mint száz magyar oktató, kutató és véleményformáló kérte a felzúdulást keltő törvénymódosítás visszavonását.
A törvényjavaslat várhatóan az Alkotmánybíróság elé kerül. Ha valamelyik párt felvállalja az ügyet, akkor az indítványhoz 50 képviselő aláírására lesz szükség, ha nem, akkor Székely László ombudsman vagy a CEU is kérheti a taláros testület beavatkozását.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.