Viselheti-e egy olyan tudós nevét a kincses város egyik utcája, aki bár hozzájárult az inzulin felfedezéséhez, a zsidókat politikai írásaiban férgekhez hasonlította? A városháza szerint igen, az antiszemitizmus ellen fellépő központ szerint ez törvényt sért.
Köztudott, hogy országos szinten még mindig rengeteg háborús bűnös neve virít ott az utcanévtáblákon, sőt, köztéri szobrok is bőven akadnak, pedig egy 2002-es törvény tiltja a fasiszta rezsimhez köthető személyek előtti tisztelgést. Ahelyett, hogy ezeket eltüntetnék, vagy értelmes párbeszédet alakítanának ki róluk,
Nicolae Paulescu (1869-1931) román tudós, orvos, egyetemi professzor amellett, hogy hozzájárult az inzulin felfedezéséhez, amiért sokan a Nobel-díjra is esélyesnek tartották, korának egyik leghangosabb antiszemitája volt, írásaiban nyíltan az általa csak férgeknek nevezett zsidók kiirtása mellett foglalt állást, és hozzájárult több, szélsőségesen antiszemita párt és szervezet alapításához is. Róla akarnak most elnevezni egy utcát Kolozsváron, a Tetarom I ipari park területén.
hiszen Nicolae Paulescu nemzetközi szinten is elismert öröksége nem szűkíthető le a politikai nézetei miatt. A tudós nem számít háborús bűnösnek, soha nem ítélték el, nagysága előtt a Román Tudományos Akadémia is tisztelgett nemrég – védekezik a városháza. Arról persze nem esik szó, hogy az akadémia, és különösen a „magyarbarátságáról” is híres elnöke, Ioan Aurel Pop számára soha nem jelent gondot zsidóellenes progromokban részt vevő személyiségekről megemlékezni.
A Nicolae Paulescuról elnevezendő utca miatt egyelőre csak a romániai antiszemitizmust megfigyelő és ellene fellépő központ (MCA) tiltakozott, mely szerint
Maximillian Marco Katz, az antiszemitizmus ellen küzdő MCA alapítója az Emil Bocnak címzett levelében felsorolja, milyen antiszemita tevékenységek köthetőek Paulescuhoz, illetve az általa alapított Keresztény Nemzetvédelmi Ligához, a legionárius mozgalmak egyik markáns tagjához. A szervezet volt Európában a második, mely horogkeresztet jelenített meg hivatalos szimbólumok gyanánt.
Az MCA utal arra is, hogy napjainkban a román közéletben megjelentek olyan felelőtlen politikusok, akik egyéni ambíciójuktól hajtva a nemzet egységét és nyugalmát veszélyeztetik azzal, hogy megkísérlik újraírni és meghamisítani a történelmet. AZ MCA bár nem mondja ki nyíltan, egyértelmű, hogy a szélsőségesen nacionalista AUR holdudvarába tartozó botránykeltőkre gondol.
A teljes képhez hozzátartozik: Emil Boc polgármester nemrég hivatalában fogadta George Simiont, az AUR elnökét, akivel saját megfogalmazása szerint közös politikai támpontokat talált.
Remélhetőleg nem az antiszemiták iránti rajongás az a közös politikai támpont...
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.