Fotó: facebook.com/Urák István
Fotó: facebook.com/Urák István
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.
Rendkívüli felfedezésről számolt be Urák István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának oktatója, aki kutatócsoportjával a világ legnagyobb pókhálójára bukkant egy Albánia és Görögország határán található kénbarlangban, ahol több mint százezer pók él együtt egyetlen kolóniában. A hatalmas, 106 négyzetméteren elterülő hálórendszer teljes sötétségben, egy alacsony mennyezetű járatban húzódik, és több mint 111 ezer pók építette.
A kolóniát két ismert faj alkotja: a házi tölcsérspók (Tegenaria domestica) és a Prinerigone vagans. Mindkét faj gyakran jelenik meg emberi települések közvetlen környezetében, ám ilyen léptékű együttműködésük eddig ismeretlen volt a kutatók előtt.
Urák István „egészen rendkívülinek” nevezte a felfedezést. Elmondása szerint a barlangi körülmények olyan viselkedési mintát hoztak létre, amely a felszínen nem figyelhető meg – a ragadozó tölcsérspókok nem támadják meg a másik fajt, hanem együttműdkönek.
A barlang ökoszisztémája zárt, önfenntartó rendszer. A pókok fő zsákmánya az apró árvaszúnyog, amely a barlang falain megjelenő mikrobiális biofilmekkel táplálkozik. Ezeket a fehér, nyákszerű bevonatokat kénoxidáló baktériumok hozzák létre, amelyek a hidrogén-szulfidban gazdag vízfolyásnak köszönhetően képesek fennmaradni.
Genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a barlangi pókok mikrobiális közössége jóval kevésbé változatos, mint felszíni rokonaiké, ami a kénben gazdag étrendnek tulajdonítható. Az örökítőanyaguk is eltéréseket mutat, ami arra utal, hogy az extrém környezet hosszú távú alkalmazkodást indított el. A kutatók úgy vélik, ennek a genetikai rugalmasságnak köszönhető, hogy a fajok ilyen kivételes kolóniát hoztak létre.
A pókhálórendszerre ugyan már 2022-ben felfigyeltek a kutatók, de a tudományos vizsgálatok csak idén adtak részletes képet az ott élő pókkolóniáról.
Elhunyt szerdán 88 éves korában Jenei Imre, a román futballválogatott volt szövetségi kapitánya, akinek irányítása alatt 1986-ban a Bukaresti Steaua megnyerte a BEK-et – közölte Facebook-oldalán a Bihar FC labdarúgóklub.
A romániai és a bihari labdarúgósport gyászol. A nagy Jenei Imre, egy igazi sportlegenda, 88 éves korában elhunyt – olvasható a bejegyzésben.
A román labdarúgás történetének egyik legnagyobb edzője az Arad megyei Bélegregyesen (Agrișu Mic) születetett 1937-ben. A Bukaresti Steaua játékosa volt 1954 és 1969 között. A klub színeiben 254 mérkőzést játszott és hét gólt lőtt. A román válogatottban 1959 és 1964 között 12 alkalommal szerepelt, tagja volt az 1964-es tokiói olimpián részt vett gárdának.
Edzői pályafutását 1975 nyarán kezdte a Steauánál, amellyel 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Ezért a teljesítményért 2008-ban állami kitüntetést kapott. A védelmi minisztérium alkalmazottjaként ezredesként került nyugállományba, 1998-ban dandártábornokká léptették elő.
Jeleni Imre kétszer kapott megbízást a román válogatott irányítására. Vezetésével a nemzeti csapat húsz év után jutott ki az 1990-es világbajnokságra, ahol a nyolcaddöntőben búcsúzott. A magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztségét 1992-1993-ban töltötte be.
Emellett nyolc klubcsapatot irányított: a Steaua mellett a Bihar FC-t, a Chindia Târgoviștét, a Videotont, a Panionioszt és a Craiovai Universitateát edzette.
Peches napja volt egy újonnan szabadult elítéltnek, aki épp maga mögött hagyta a dévai börtön épületét, ismét kattant a csuklóján a bilincs. A férfi három évet töltött rácsok mögött a volt felesége elleni emberölési kísérlet miatt, miközben a belga hatóságok is nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene egy hasonló bűncselekmény ügyében.
A férfit Romániában azért ítélték el, mert 2022 júliusában egy közúti ellenőrzés során az autójában négy fegyvert, köztük egy éles lőfegyvert, bilincset és a lőszert találtak. A rendőrség szerint egy Hunyad megyei községbe tartott, ahol volt felesége, annak édesanyja élnek, és a megölésüket tervezte. A bíróság három év szabadságvesztésre ítélte, amelyből néhány napja feltételesen szabadult.
A börtönből kilépve azonban régi ismerősei, a rendőrök várták, mivel Belgiumban is eljárás folyik ellene emberölési kísérlet és lőfegyverrel való visszaélés miatt. Így nem volt más út, mint hátra arc, majd a férfit előzetes letartóztatásba helyezték, és napokon belül kiadják a belga hatóságoknak.
A napi munkájukat végezték a közlekedési rendőrök szerdán, akik a 72A jelzésű országúton intettek félre egy furgont közúti ellenőrzésre, ám a sofőr gondolkodás nélkül továbbhajtott – közölte a Dâmbovița megyei rendőrség.
A voinești rendőrőrs járőrei Lunca település határán kívül jeleztek a furgonnak, ám miután nem tapasztaltak együttműködést a sofőr részéről, ezért üldözőbe vették. A hajsza közben a furgon belehajtott a 25 éves rendőr által vezetett rendőrségi autóba, szerencsére személyi sérülés nem történt.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a furgont egy 50 éves voinești férfi vezette. A két érintett sofőrt megszondáztatták, és a kisteherautó vezetőjénél a készülék 1,00 mg/l tiszta alkohol/levegő értéket mutatott, ami jelentős alkoholos befolyásoltságra utal.
A pontos alkoholmértéket a laborvizsgálat állapítja meg, de az biztos, hogy a férfi ellen büntetőeljárást indítottak ittas járművezetés miatt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.