// 2026. április 27., hétfő // Zita

A vasárnapi járványadatok is kimondottan kedvezőek

// HIRDETÉS

Kevesebb mint 200 koronavírus-fertőzöttet találtak.

Megszokhattuk már, hogy hétvégén kevesebb koronavírus-tesztet végeznek, de a vasárnap közzé tett adatok nem csupán ezért kedvezőek, hanem azért, mert továbbra is jelzik a járvány csökkenő trendjét.

A 16 973 elvégzett tesztből 24 óra alatt csupán 158 lett pozitív, vagyis továbbra is 1 százalék alatt maradt az új fertőzöttek aránya.

Az igazolt fertőzöttek száma ezzel 1 077 584-re, a gyógyultaké pedig 1 039 173-ra nőtt.

Azért halálos áldozatokat is követelt a járvány, még ha kevesebbet is: 29 fertőzött halt bele a fertőzés szövődményeibe, ebből 28-an krónikus betegek voltak.

Igaz, ez nem az elmúlt 24 óra adatait tartalmazza: az áldozatok között van olyan is, aki tavaly szeptemberben vagy novemberben hunyt el, de csak mostanra igazolták a haláleset összefüggését a fertőzéssel.

A kórházakban ápoltak száma is folyamatosan csökken: már csak 2372 fertőzöttet kezelnek a gyógyászati intézményekben, közülük 443-at intenzív osztályon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

// még több főtér.ro