// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

A város, ahol feszítővassal állítják át a váltókat a szép, méregdrága új villamosok előtt

// HIRDETÉS

Temesváron sikerült a kocsit kötni a lovak elé.

Temesvár lakói és önkormányzati illetékesei büszkék lehetnek, hiszen a város fejlődése lehetővé teszi, hogy közel két tucatnyi vadonatúj villamost vásároljanak, ami amellett, hogy kulturáltabbá teszi a tömegközlekedést, a város európai arculatához is hozzájárul.

Azonban Temesvár lakói és önkormányzati illetékesei bosszankodhatnak és pironkodhatnak is, mivel egyelőre úgy tűnik, a sínek rossz állapota és a 19. századi szinten működő váltók miatt nehéz lesz forgalomba állítani a villamosokat.

Ami amellett, hogy nehezíti a tömegközlekedés kulturáltabbá tételét, a város arculatának nem annyira európai oldalát jelenti.

Az ügy apropója, hogy a Bánság fővárosába a napokban érkezett meg az első abból a 21 vadonatúj, korszerű és esztétikus villamosból, amelyet a város a török Bozankaya cégtől vásárolt, darabonként 2,4 millió euróért.

Ősszel pedig további két szerelvény érkezik – csakhogy az illetékesek számára egyelőre kihívást jelent annak eldöntése, egyáltalán forgalomba lehet-e állítani őket a jelenlegi körülmények között, és ha igen, akkor melyik vonalon.

A sínpályák korszerűsítése nélkül ez igencsak nehéz lesz, mivel azok nagy részét több tucat éve újították fel utoljára.

A váltók is hasonlóan pocsék állapotban vannak:

a 70 váltóból csupán 17 automata – a többi 1970-ből való -, így aztán meglehetősen macerás a villamsovezetők élete.

Ahhoz ugyanis, hogy átállítsák a váltót, a vezetőfülkében maguk mellett kell tartaniuk egy célszerszámot – ami nem más, mint egy feszítővas.

Amikor aztán odaérnek a váltóhoz, ki kell szállniuk, és egy határozott mozdulattal, jókora erőkifejtéssel a feszítővas segítségével, kézzel kell átállítaniuk a váltókat.

Az illetékeseknek mindez csak most jutott eszébe, hogy már meg is érkezett az első olyan, modern, alacsony padlós villamos, amelyet hónapok alatt szétráznak a régi, kopott és néhol töredezett sínek.

Arról nem is beszélve, milyen röhejesen néz ki, hogy a villamosvezetőnek kézzel kell a váltót állítgatnia, ahelyett, hogy a vezetőfülkéből, egyetlen gombnyomással oldaná meg a váltást.

A temesvári közlekedési vállalat vezetője elismeri, hogy a probléma súlyos, és valamit sürgősen tenni kéne.

Csakhogy ez nem egy könnyű, főleg pedig nem olcsó beruházás, nem utolsó sorban pedig még azt is ki kell találni, honnan és hogyan szerzik meg a szükséges pénzt.

De azért az illetékesek reménykednek, hogy

mire 2023 nyarára az utolsó új villamos is megérkezik, talán sikerül járhatóvá tenni számukra a villamosvonalakat.

Azért jó, hogy ez már most eszükbe jutott.

Aztán, ha tényleg nem lehet egy darabig forgalomba állítani a szerelvényeket, nyithatnának egy új villamosokat bemutató élményparkot.

Igaz, hogy a szerelvények nemigen mozdulnának, de legalább némi bevételt hoznának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől
Székelyhon

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől

Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.

// még több főtér.ro