2021 az az év, amikor az általános létbizonytalanságot rekordgyanús használtautó-vásárlással feledtette Románia lakossága.
Semmi nem állíthatja meg a romániai lakosságot, ha vásárlásról van szó: úgy tűnik, az előző évek használtautó-invázióját is sikerült felülmúlni 2021-ben, az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válsága(i) közepette. Átlagosan havonta 55 ezer használt gépjármű újraregisztrálása történt meg, így szeptemberig a beíratások száma meghaladta a 498 ezret. Ez
Ráadásul ehhez még hozzáadódik 305 ezer autó, amit külföldről hoztak be idén január és szeptember között. A külföldről hozott használt autók piaca évek óta virágzik Romániában, pedig a mindenkori kormány többféle adónemmel és illetékkel próbálta elejét venni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék. Ezekről sorra kiderültek, hogy sértik az uniós jogot. Emlékezzünk csak vissza a kínos időszakra, amikor az állam futószalagon veszítette el az ellene indított kártérítési pereket, ezért kénytelen volt visszatéríteni a sofőröktől beszedett illetéket.
Idén, amennyiben tartjuk a jelenlegi tempót, szinte biztos, hogy meghaladjuk a 2019-es csúcsot. A legtöbb használt autót egyébként a márciusi (64 ezer), a legkevesebbet a júniusi (52 ezer) hónap hozta. A népszerűségi listát a Volkswagen (20,1%), a (BMW 10,1%) és a Dacia (9,3%) vezeti, de volt pár „gyöngyszem” is, amit beírattak, például országosan 12 Aro, 9 Bentley, 3 Cadillac, 74 Jaguar, 3 Lamborghini és egy Pontiac.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.