// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

A vakcinakampány az ország ismeretlen tájaira visz – van aki 1000 kilométert utazik egy oltásért

// HIRDETÉS

Olyan is akad aki Bukarestből képes elmenni Botoșani megyébe, hogy megszúrassa magát.

Egy bukaresti lakos például az ország déli részéből az északkeleti csücskébe (oda-vissza csaknem 1000 kilométer) utazott, hogy beoltassa magát a Botoșani megyei Vorona községben. Mint mondta, eddig nem is hallott erről a kedves kis településről (mi sem).

A kampány harmadik szakaszának elején – ahogy az várható volt –, sokan megrohamozták az oltási platformot, hogy időpontot foglaljanak maguknak. Csak az első napon, hétfőn (március 15.) 47 ezren regisztráltak az oltásra, és csaknem 354 ezren kerültek fel a várólistákra, így nem meglepő, hogy a nagyobb városokban már hetekre előre elfogytak a helyek.

Így az oltásturizmus is beindult: akik gyorsan túl akarnak esni a szurin, kénytelenek más, kisebb településekre utazni, ahol nem akkora a tolongás – sok nagyvárosba elszármazott polgár például a szülővárosában/-falujában, illetve környékén próbálkozik.

De vannak olyanok is – mint hősünk – akik teljesen ismeretlen, távoli helyekre is hajlandóak elmenni, csak hogy túl legyenek a dolgon.

A Botoșani megyei Voronán és Bucecea városban például most nyíltak vadonatúj oltásközpontok, van szabad hely dögivel, a Monitorul de Botoșani szerint pedig más megyékből sőt a távoli fővárosból is érkeznek ide oltakozni vágyók.

Nem meglepő, hogy jut hely és vakcina nekik is, hiszen Botoșani megyében még az orvosok is úgy ódzkodnak a koronavírus elleni szerektől, mint vámpír a fokhagymás fakereszttől: a megyei kórházban például az orvosi személyzetnek mindössze a 32,2%-a (296-ból 103) vállalta be az oltást, az asszisztensek körében pedig még rosszabb az arány: 22.84%.

Mondjuk a papok közül sem hisz mindenki istenben…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro