Ön szerint ennyi elegendő hozzá?
A jelek szerint még a kormány sem tudja pontosan, mit is akar kezdeni május 15. után, amikor a szigorú szükségállapotot az enyhébb veszélyhelyzet váltja fel.
Konkrétan arról van szó, hogy még mindig nem döntötték el, milyen korlátozásokat oldanak fel, és milyeneket hagynak még érvényben.
Ez szűrhető le a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) központi és megyei vezetőinek kedd esti videókonferenciájából, amelyen a helyi vezetők arról próbáltak válaszokat kicsikarni Ludovic Orban pártelnök-kormányfőből és a kormány tagjaiból, hogy mire számítsanak, és ami a legfontosabb: mit is ígérjenek az embereknek így, választási évben.
Nos, Orban egészen sajátos eszközökkel próbálja feltornászni a párt egyre alacsonyabb támogatottságát.
Az értekezleten kedélyesen felszólította a helyi vezetőket, hogy nehogy elfelejtsék tájékoztatni az embereket arról, hogy 15-e után engedélyezett lesz a horgászat és a vadászat.
„Ez olyan hír, ami bizonyosan szimpátiát gerjeszt a lakosságban” – tette hozzá magabiztosan a kormányfő.
Orban azt is elmondta: május közepétől azok az üzletek nyithatnak meg, amelyeknek utcára nyíló bejáratuk van.
Eközben még mindig kemény diót jelent a bevásárlóközpontok ügye, hiszen a plázákban működő üzletek számos embernek nyújtanak megélhetést. Már persze amikor nyitva vannak, a kormány ugyanis ezek újranyitását nem akarja engedélyezni.
Marcel Vela belügyminiszter itt köztes megoldást javasolt, hogy ne sújtson mindenkit egyformán a tiltás: szerinte különbséget kell tenni azon áruházak között, amelyekben tíznél kevesebb üzlet működik, és azok között, amelyekben több.
Így előbbiek kinyithatnának, utóbbiak majd csak később.
Vela azt is közölte: a nyilatkozat kitöltése után bárki kimehet a temetőbe, a tiltás csak a húsvéti időszakra vonatkozott.
És akkor ismét fölmerült az a kérdés is, hogy lehet-e a hegyekbe vagy a tengerre utazni május 15. Után. Erre még mindig nincs konkrét válasz, a jelek szerint a kormány még mindig nem jutott dűlőre az ügyben.
Ez pedig meg is magyarázza, miért mondtak egymásnak ellentmondó dolgokat az illetékesek.
Azért ez így, néhány valamivel több mint egy héttel a korlátozások tervezett feloldása előtt meglehetősen sovány.
Vagy esetleg ön tényleg szimpatikusabbnak találja a kormányt attól, hogy már tudja: vadászni és horgászni lehet majd?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.