Teljes joggal. Az illetékesek ugyanis beengedték a Főtérre az autóforgalmat az esti vetítés alatt.
Talán nincs olyan kolozsvári polgár, aki ne tudná, hogy ebben az időszakban zajlik a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) a kincses városban. Az is közhelyszerű, hogy a kiemelt vetítések jó idő esetén a Főtéren zajlanak. És az sem titok, hogy az esténként zajló főtéri vetítések idejére elterelik a gépjárműforgalmat a helyszínről.
Nem úgy hétfőn este, amikor történetesen a többek közt Kolozsváron és környékén forgatott, nemzetközi koprodukcióban készült, Radu Mihăileanu rendezte A szerelem története című filmet vetítették, többek közt a rendező és az egyik színész, a neves Derek Jacobi, no meg 3000 fizető néző jelenlétében. És mégis: a hatóságok, arra hivatkozva, hogy igen nagyszámú kolozsvári jön hazafele a pünkösdi hosszú hétvégéről, megnyitották a főtéri forgalmat a gépjárművek előtt. A film vetítése közben. Az előzetes egyezséget megszegve.
Az incidens után Tudor Giurgiu, a TIFF alapító elnöke keményen beszólt a polgármesteri hivatalnak és a közlekedési rendőrségnek: „Minek kerteljünk, szarrá égettük magunkat”, fakadt ki Giurgiu Facebook-oldalán. „Vagyis nem számít, hogy jelentős fesztivált szervezünk itt, amellyel feltesszük Kolozsvárt a térképre… (…) Tisztelt urak, akik oly »bölcs« döntéseket hoztok: talán a nyakatokon ülünk 10 napig, talán azt akarjátok, hogy kivonuljunk a Főtérről (ez is megoldható, de számot kell adnotok róla a kolozsváriaknak), talán úgy gondoljátok, működik, hogy az ember autók gyűrűjében nézi a filmet. Nos, én mondom: nem működik.”
Giurgiu bocsánatkérést vár az illetékesektől a sajnálatos eset kapcsán. Illetve azt, hogy ne ismétlődjön meg a fesztivál tahó megzavarása.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.