// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

A tervezettnél két héttel hamarabb végigautózhat a világ egyik legszebb hegyvidéki útszakaszán

// HIRDETÉS

A közútkezelő nagyon odatette magát, és sikerült korábban eltakarítani a havat.

Bár az autópályák építésének lassúsága miatt gyakran éri jogos bírálat az országos közútkezelőt (CNAIR), most mégis dicséret illeti: a tervezettnél két héttel hamarabb sikerült megnyitnia a forgalom előtt a világhírű Transzfogarasi utat.

A közútkezelő közlése szerint az alkalmazottak erőfeszítései – és persze a kedvező időjárási körülmények – nyomán sikerült eltakarítani a magashegyi útszakaszról a jókora jég- és hóréteget, így már szerda reggel nyolc órától megnyitották az összes gépjárműtípus előtt.

Ez azért említésre méltó, mert általában csak júliustól sikerül megnyitni az útszakaszt – tavaly június közepén például még több méteres hó borította az aszfaltcsíkot.

A hivatalosan 7C jelzésű országút a Fogarasi-havasok központi részén keresztül észak-déli irányban köti össze Alsóárpás és Curtea de Argeș településeket. Az 1970-es években építették, 90 km hosszú. 2042 méteres magasságig vezet fel, majd egy alagúton halad át a főgerinc alatt. Összesen 578 hídja és viaduktja, valamint 5 alagútja is van.

Az út lavinaveszély miatt csak nyáron van nyitva. A hóviszonyoktól függően októberben vagy novemberben lezárják.

A hivatalos nyitvatartás július 1-től november 30-ig tart.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro