Rájött, hogy az elődei haverkái engedélyek nélkül működtetnek vendéglátóhelyeket a Béga-parton, és most bele akar nyúlni a darázsfészekbe… De vajon a himnuszt tudja-e?
Dominic Fritznek, Temesvár német polgármesterének sem egyszerű az élete. Nem elég, hogy az energiaválság közepén, amikor a rossz vezetésű városi távhőszolgáltató eladósodása miatt tízezrek fagyoskodtak – köztük a kórházak betegei! – az állam elfordította a fejét, és sorsára hagyta a várost, nem elég, hogy az AUR nackókutyái időnként bejelentés nélkül berontanak a városházára, hogy megugassák, csak mert német, de még arra is időről időre rá kell döbbennie, hogy mennyire korrupt itt minden.
Mert például nemrég döbbent rá, hogy bizonyos közterületeken – elsősorban a Béga-csatorna part menti régiójáról van szó – évek óta működnek lokálok (éttermek, teraszok, szórakozóhelyek), amelyek azonban sokszor semmiféle engedéllyel nem rendelkeznek (legtöbbször még építési engedélyük sincs, nemhogy bérleti szerződésük vagy működési engedélyük), és egy fityinget, egy lyukas garast, egy petákot, sőt még egy banit sem fizetnek a városházának a területhasználatért. Mintegy 11 hektárnyi ilyen, az önkormányzat tulajdonában lévő területről beszélünk, emiatt pedig Fritz szerint az utóbbi években több tízmillió lejjel károsították meg a várost, és annak polgárait.
A polgármester most átfogó vizsgálatot rendelt el az említett lokálok ellen, annak ellenére, hogy pontosan tisztában van vele, hogy ezzel maffiózókat fog magára haragítani, lejárató kampányokat és pereket zúdít a nyakába, és egyáltalán belenyúl a darázsfészekbe. De akkor sem fogja elfordítani a fejét, mint az elődei – mondta.
Az igazán fontos kérdés már csak az, hogy a német elöljáró tudja-e kapásból a román himnuszt, hiszen tudjuk, hogy ebben az országban vannak azért prioritások.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.