// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

A távközlési miniszter félrebeszél

// HIRDETÉS

Bostan (Sütőtök) úr szerint az ingyenes közoktatás a kommunizmus relikviája. Szüntessük már meg!

A miniszter úr egy konferencián ragadta magához a szót és – talán a nagy meleg miatt, talán nem – azt mondta, többek között, hogy: „Egyes tanárok gúnyt űznek a saját szakmájukból és közben azt mondják, kicsi a fizetésük. Hát uram, menjen haza és adja be a lemondását. De ne űzzön csúfot a gyermekek jövőjéből. Az az indoklás, hogy kicsi a fizetés, idiotizmus. Kicsi a fizetésem? Lemondok és keresek valami más munkát, ha ez nem tetszik. Lehet, hogy brutális dolgokat mondok. (Egyetértünk – a szerk.) Ha minden szülő fizetne 100 lejt havonta, ami nem sok, szimbolikus összeg, de érezzék, hogy nem ingyen kapják az oktatást…”

De ezzel még nem volt vége a miniszteri dörgedelemnek. Tessék: „A kommunista mentalitás szerint ingyen kell kapjuk az oktatást. És akkor a másik oldalon sem követelek minőséget. Például, ingyen kell kapjam az áramot. Engem nem zavarna túlzottan, ha éjfélkor kikapcsolnák az áramot…”

Oké, itt leállunk az idézéssel, mert hajmeresztő. Érdekes egyébként, hogy a miniszter egyik mondatában a kommunista mentalitást okolja az ingyenes oktatás rettenete miatt, másik mondatában viszont egy jó kommunista szokást szeretne viszontlátni: sokan emlékszünk még a gyertyafényes házi feladatozásra, ugye? Az is a kommunista rendszer „ajándéka” volt.

Na kérem, a nép alaposan kiakadt a miniszteri ámokfutás hallatán. A Facebook-on meg is alakult a Bostan mondjon le közösség. De nem csak a nép akadt ki. Dacian Cioloș miniszterelnök felszólította Bostan miniszter urat, kérjen bocsánatot a marhaságaiért.

Nos, Bostan miniszter úr meg is tette. Facebook oldalán közzétett bejegyzésében többek közt kijelentette, hogy ő nem is úgy gondolta, amit mondott, ahogy, és bizony, Romániában az ingyenes állami oktatás alkotmányos jog, ésatöbbi, ésatöbbi. Ám a billog, úgy tűnik rajta marad. Ne hordjon sütőtököt a feje helyett. Vagy – ha nem tetszik neki, amit csinál – mondjon le, és keressen magának valami más munkát.

Fotó forrása: ziuaveche.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro