Mindeközben Romániában rovatunk jelentkezik, csing-ling-ling, száncsengővel.
Most már tudjuk: a csillagos-sávos Nostradamus (Biden and Co.) jóslata nem vált be: Oroszország nem rohanta le Ukrajnát február 16-án. Az invázió egyre inkább az alábbi mémmel illusztrálható:
Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem áll a bál Romániától északra. Állig felfegyverzett hadseregek sorakoznak, gyakorlatoznak, izmoznak az orosz-ukrán határ mentén és nem csak.
És Románia? Köszöni szépen, jól van. Hadügyér, miniszterelnök, álkisebbségi államelnök időnként kiáll egy-egy mikrofon elé s elmondja, nyugi-nyugi, nálunk nem lesz hadibuli.
És mindeközben mit csinál például a nagyszebeni Nicolae Bălcescu Szárazföldi Erők Akadémiája? Mit, mit, hát karácsonyfadíszeket válogat. Jövő karácsonyra (remélve, hogy akkor is Moș Nicolae jön majd és nem a Gyed Maroz).
Az akadémia rektor ura természetesen igyekszik megindokolni a beszerzési akciót:
1. Az évekkel korábban beszerzett karácsonyi díszfelszerelés a sorozatos használat következtében sajnálatos módon megkopott, fényét vesztette. Tavaly karácsonykor már elég sokat kellett dolgozniuk azon (feltehetően kábeleket ragasztgattak, villás dugókat javítgattak a kadétok), hogy bekapcsolhassák őket.
2. Januárban piackutattak egyet és kiderült, hogy a karácsonyi díszek mostanság sokkal olcsóbbak, mint a téli ünnepek előtt. (Hát, mi is piackutattunk egyet és tényleg sajnáljuk, hogy már most nem vehetjük meg a karácsonyi kenyerünket, mert rohadtul drágább lesz a téli ünnepek előtt.)
3. A rektor úr a lelkiekre is hivatkozott egyet, mondván, hogy a kadétjaik nem kaphattak eltávozást az ünnepekre a pandémia okán, tehát eléggé nyomott a lelkület az akadémián, ezért szeretnék emelni az idei hangulatot. Elképzeljük a fiatalok arcán felragyogó mosolyt a szándéknyilatkozat hallatán.
És tudják, mi a történet szomorkás vége? A beszerzési eljárás végén (ugye, állami intézmény, nem sétálhat be csak úgy a boltba gömböket venni) az akadémia nem tudott bevásárolni! És hogy miért? Tessék megfogózni: a beszerzett árajánlatok egytől egyig meghaladták a díszvásárlásra szánt költségkeretet (5049 lej).
Na, gyorsan menjünk el kenyérért. Meg gyertyáért. Ki tudja, mit hoz a holnap.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.