// 2025. december 23., kedd // Viktória

A szenátus magasan tesz rá, hogy nincs keret a gyerekpénz megduplázására

// HIRDETÉS

A kormány könyörög a halasztásért, de a döntéshozókat ez most nem érdekli.

Újabb epizóddal folytatódott hétfőn a gyerekpénz megduplázása körüli telenovella: a szenátus lazán (94-14 arányban) elutasította azt a tervezetet, amellyel Ludovic Orban kormánya halasztaná a pótlék növelését. Igaz,

a végső szó a képviselőházé lesz, de más eredményre ott sem számíthatunk.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) – mint ismeretes – még tavasszal előterjesztette a gyereknevelési támogatás megduplázását január elsejétől, a döntéshozók rá is bólintottak a kezdeményezésre, de

időközben Orbanék kiszámolták, hogy pont erre, pont most nincs pénz az államkasszában.

Ehhez képest Klaus Iohannis államfő lazán kihirdette a törvényt, a baráti liberálisok azonban most azt szeretnék elérni, hogy augusztus elsejéig halasszák el a dolgot, addig valahogy összekaparják a hozzávalókat, vagy nem. De mivel most

épp választási évben vagyunk, elkezdődött az ilyenkor szokásos arcátlan egymásra mutogatás:

a PSD a liberálisokat hibáztatja, mintha a vöröseknek az égvilágon semmi köze nem lenne ahhoz, hogy az államkasszában fújdogál a szél. De a kormány matekja természetesen egyetlen (szavazatait féltő) parlamenti pártot sem érdekel.

Minden kampány már.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro