Súlyosabban kellene büntetni a szurkolók magyarellenes kirohanásait a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda képviselői szerint, már egy szabálymódosító javaslatot is összeállítottak.
Szigorítaná a román fociszövetség fegyelmi szabályzatát a magyarellenes szurkolói megnyilvánulások miatt az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK: a két székelyföldi módosító indítványt nyújtott be a FRF-hez.
Jelenleg ugyanis a xenofób és rasszista megnyilvánulások miatt maximum 70 ezer lejes pénzbüntetés, valamint visszaesőként zárt kapus mérkőzés szabható ki a vétkes klubokra – ami a két székelyföldi csapat szerint teljesen hatástalan. Emiatt
és az ezt elérő klubokat zárt kapus mérkőzések mellett pontlevonással, sőt akár kizárással is büntetné.
A javaslat ugyanakkor kötelezővé tenné a játékvezetők számára, hogy a büntetendő nézői megnyilvánulások miatt félbeszakítsák a mérkőzést, amíg a hangosbemondó figyelmeztet a sportszerű szurkolásra.
azaz a vétkes csapat játék nélkül elvesztené a meccset. Az FK-nak augusztus 4-én, a Steaua elleni bukaresti Liga 2-es mérkőzésen kellett szembesülnie a katonacsapat ultráinak magyarellenességével, a Sepsinek pedig öt nappal később, a Farul Konstanca szurkolóival gyűlt meg a baja.
Míg a bukaresti találkozón a hangosbemondó többször is figyelmeztette a szurkolókat sportszerűtlenségükre, és egyszer a játékvezető is megállította a meccset, a Farul táborának magyarellenességére sem a rendezők, sem a bírók nem reagáltak. A konstancai klub már kapott is egy 10 500 lejes pénzbüntetést a Profi Ligától, a Steaua ügyét viszont még nem tárgyalta a FRF fegyelmi bizottsága.
A módosító javaslat itt olvasható el teljes egészében:

Mint arról mi is beszámoltunk, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat levélben fordult a UEFÁ-hoz az sepsiszentgyörgyiek meccsén kitört botrány miatt, az európai fórum viszont semmitmondó válasszal reagált.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.

A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.