// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

A szakemberek nem tétováznak: az egészségügyi dolgozók majdnem 90 százaléka már beoltatta magát

// HIRDETÉS

És akik még nem, sokan azok közül sem azért, mert oltásellenesek vagy vírustagadók lennének.

Szerencsére nem mindenütt állnak úgy a saját szakmájukhoz az egészségügyi dolgozók, mint Buzău megyében, ahol elenyésző hányaduk oltatta be magát a koronavírus ellen: országos szinten az egészségügyisek többsége pontosan tudja, mit jelent egy járvány, és hogyan lehet ellene hatékonyan védekezni.

Ezért aztán már beoltatta magát.

Az oltást koordináló testület és az Országos Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint eddig az egészségügyi dolgozók 88,5 százaléka vette már fel az oltást.

Ez számszerűen 322 093 személyt jelent, közülük 311 369-en pedig már mindkét oltást megkapták.

Ez a kórházi dolgozók mellett a mentősöket, az oltási kampányban résztvevőket, a gyógyszerészeket, a laboratóriumi dolgozókat, az idősotthonok alkalmazottait és a szociális gondozókat is magában foglalja.

És még mielőtt az összeesküvés-hívők jubilálni kezdenének, hogy bezzeg jó tíz százalékuk nem kért az oltásból, fontos megjegyezni, hogy sokan azért nem oltatták még be magukat, mert nemrég estek át a fertőzésen, így jelenleg rendelkeznek antitestekkel.

Azonban csupán elhalasztották az oltás felvételét, és a közeljövőben beadatják a vakcinát.

Vannak azért olyanok is, akik valóban elzárkóznak az oltások elől, de szerencsére ők elenyésző kisebbséget alkotnak.

Feletteseiknek pedig nincs eszköz a kezükben arra, hogy – ha már az egészségügyben dolgoznak, ahol beoltatlanul veszélyeztethetik a más betegségekben szenvedő, legyengült szervezetű páciensek életét – rákényszerítsék őket az oltás felvételére, hiszen az jelenleg önkéntes.

Minden esetre Erdély és a Bánság sem szégyenkezhet:

a kolozsvári és a temesvári megyei kórházban például szinte nincs beoltatlan alkalmazott, és ugyanez a helyzet a bukaresti Bagdasar Arseni kórházban is.

Országos szinten a kolozsvári kórház áll az élen: ott az alkalmazottak 85 százaléka beoltatta már magát.

Ugyanakkor a szintén bukaresti egyetemi kórházban már nem dicsekedhetnek az illetékesek: ott kevesebb, mint a dolgozók fele oltatta be magát.

Nos, mi csak azt tudjuk javasolni, hogy ha el akarjuk kerülni az őszi negyedik hullámot, amely letarolhatja azokat, akik addigra nem oltatják be magukat, akkor ne a bukaresti egyetemi, hanem a kolozsvári és a temesvári kórház példáját tekintse mindenki követendőnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro