// 2026. november 2., hétfő // Achilles

A szájbergyerek és a családi örökség találkozása a boncasztalon

// HIRDETÉS

A Kistehén zenekarból ismert Kollár-Klemencz László családregényét mutatta be Kolozsváron.

Kollár-Klemencz László az úgynevezett sokoldalú művészek közé tartozik. Ez persze lehetne szitokszó is, ha amolyan, az „önkifejezési formák” között kapkodó természet lenne, és akkor legyinthetnénk is, hogy a cipész maradjon inkább a kaptafánál, de nem erről van szó. A legtöbben zenészként ismerik, a Kistehén Tánczenekar frontembereként, akinek azóta egyébként több szólólemeze is megjelent, de

az utóbbi években az irodalmi életben is egyre ismerősebben cseng a neve.

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre például a legújabb könyvével, az Öreg Bandával érkezett, és egy gitárral, mert a kaptafáját azért mégsem hagyhatja otthon, ha már egyszer beénekelte magát a magyar köztudatba.

Kinizsi Zoltán moderátor és Kollár-Klemencz László a könyvbemutatón

Az Öreg banda pedig részben azt is bemutatja, hogy hogyan KAPTA a fáját (bocsáss meg, istenem!). A regény ugyanis a családja történetét mutatja be több generáción keresztül, az 1800-as évek közepétől, vagyis akkortól, amikor a szász ősei Magyarországra telepedtek. És ebből máris meg lehet sejteni, hogy Kollár-Klemencz komolyan veszi az irodalmat (is), hiszen aki csak kalandozni akar, az nem áll neki egy ekkora lélegzetű családregénynek. És ha nagyon nagy szavakat akarunk használni, azt is mondhatjuk, hogy

tulajdonképpen ebben a könyvben összegződik a karrierje, hiszen itt találkozik a zene és az irodalom.

(Korábban két elbeszélés-kötete is megjelent, amelyek főleg az ember és a természet viszonyát boncolgatják, az egyiknek a címe – kapaszkodjanak meg! – A műanyag kerti székek élete.)

Az Öreg Bandát a szerző felmenője alapította, egy bizonyos Josef, és a zenekar generációkon keresztül működött, az idősebbek természetes módon testálták a fiatalokra a hangszert és a tudást, és tulajdonképpen

a zene volt az, ami kihúzta a családot az anyagi, és nem egyszer a lelki csávákból.

Mire ugyanis az ősök megérkeztek a Pest megyei Újhartyánba, a láda pénzük az akkori válság miatt elértéktelenedett, így keserves évek következtek. Arra azonban még így is gondoltak, hogy fiukat, Josefet kitanítsák trombitásnak, a fiú aztán megalapítja az öreg bandát (a többi tag mind korosabb volt, innen a név), amely aztán előbb a faluban, majd a környéken is népszerű lett, ami a családi kasszának is igen jót tett. Josef aztán fiatalon meghal, a testvére veszi át a zenekar irányítását, majd jönnek az újabb generációk, míg végül elérkezünk a második világháború borzalmaihoz, majd a kommunizmus évtizedeihez, ahonnan az addig felívelőben lévő család története a szerző szerint is egy széteséstörténetbe fordul át.

Az Öreg Banda egyébként még a szerző gyerekkorában is létezett, mielőtt feladta volna a harcot az évszázadokkal, de Kollár-Klemencz sem hagyta kárba veszni az örökséget, a maga módján vitte tovább a zenét, megalapította a Kistehenet, és a könyvbemutatón azt is bevallotta – ami talán nem is olyan régen tudatosodott benne –, hogy

a híres, Szájbergyerek című dala valójában egy sramli nóta

(elő is adta a végén).

Ám a könyv nemcsak attól érdekes, hogy bemutatja egy hosszú életű zenekar, és egy család történetét, hanem azért is, mert ennek ürügyén hitelesen bemutat egy Pest megyei szász falut, egy magába forduló, zárt közösséget, amely évszázadokon keresztül sikeresen őrizte meg a kultúráját és a hagyományait, mert a nyitás nem mindig pozitív dolog, sokszor csak felhíguláshoz vezet. A hiteles alapokat pedig elsősorban egy kiváló memóriájú nagynéni szolgáltatta, akihez Kollár-Klemencz egy évig rendszeresen kijárt Újhartyánba, hogy végighallgassa a családi történeteket, illetve még pár ember, akik a falusi legendáriumot ismertették, ám a szerző ennek ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy

ez mégiscsak egy fikciós regény, még ha hiteles pillérekre épült is.

És talán a legszimpatikusabb a regényben a szerző kitapintható szeretete az ősök iránt, annak a szándéka, hogy megértse, mit örökölt, milyen vér folyik az ereiben, mit kell továbbadnia, és mik a gyengeségei. Mint tudjuk, minden kelet-európai család története megérdemelne egy regényt. Íme, itt az Öreg Banda, egy a sok-sok kelet-európai család történetéből. És ha itt-ott nagyon szomorú lenne, akkor még mindig ott van gyógyírnak a zene.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro