// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

A sertéspestis letarolta a vaddisznó-populációt, egyesek mégis kiirtanák a maradékot

// HIRDETÉS

Az afrikai sertéspestis 2019 óta hatalmas károkat hagyott maga után, és még mindig nem tudunk mit kezdeni vele.

Mi is írtunk múlt héten arról az Arad megyei disznófarm-igazgatóról, aki szerint hamarosan megduplázódik a sertéshús ára, és egyúttal azt javasolta, hogy ki kellene irtani teljesen a hazai vaddisznóállományt, és majd csak néhány év múlva visszatelepíteni.

Mindezt azért, mert szerinte az afrikai sertéspestis fő terjesztői a vaddisznók, így a járványt csak ilyen áron lehetne véglegesen leküzdeni.

A vadgazdálkodásban jártas szakember szerint ugyanakkor ezt az elképzelést lehetetlen lenne megvalósítani, hiszen a vaddisznókat hidegen hagyják az ország-, vagy megyehatárok – ha valahonnan kilövik őket, jönnek helyettük más példányok. Ugyanakkor a szaki nem is a vaddisznókat okolja elsősorban a vírus terjesztéséért – hiszen olyan farmokon is felütötte a fejét a járvány, ahova semmiképpen sem férkőzhettek be a vadak –, hanem az embert.

Ezzel természetesen nem azt akarta mondani, hogy ki kellene irtani az embereket.

Tény azonban, hogy a sertéspestis megtizedelte a vaddisznóállományt: a szóban forgó Arad megyében például 2019-ben, a járvány kezdetén több mint hatezer példány volt – holott a szakemberek szerint a járvány megfékezése szempontjából maximum 1200-nak kellett volna lennie – jelenleg viszont alig 600 példány kóricál még az aradi erdőkben.

Arad megyében jelenleg nincs számon tartott fertőzés, és országos szinten is jelentős csökkenésről tudnak: a tavalyi 1660 igazolt fertőzés után idén egyelőre „csak” 160-ról van nyilvántartás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy túl vagyunk a nehezén, inkább átmeneti stagnálásról van szó.

Sőt a szakemberek szerint a vírus éppen most kezd el ijesztő mértékben terjedni, főképpen Európa keleti felében, vagyis a mi környékünkön. Az év eleje óta szeptember 1-jéig Európában mintegy 71 ezer fertőzést vettek nyilvántartásba.

Beszédes adat, hogy tavaly például csak Arad megyében 48 ezer disznót mészároltak le különböző állatfarmokon megelőző jelleggel. Nem csoda, hogy Románia jelenleg a sertéshús-fogyasztásának mindössze a 15%-kát képes önerőből biztosítani.

Így már érthető, hogy ezen a téren (is) jelentős drágulás jön.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro