// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

A román miniszterelnök asszony Brüsszelbe szaladt árulkodni

// HIRDETÉS

Viorica Dăncilă írt egy levelet, amelyben a csúnya tüntetőkre, meg a csúnya államelnökre panaszkodik.

Ovidiu Vanghele oknyomozó újságíró csütörtök este közzétett egy levelet Facebook-oldalán. A levelet Viorica Dăncilă, Románia miniszterelnöke írta, a címzettek pedig Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke. A levél hitelességét pénteken reggel kormányzati források is megerősítették.

Dăncilă asszony a levélben arra panaszkodott, hogy az augusztus 10-i tüntetése nem volt más, mint erőszakos kísérlet a kormány megdöntésére. Ugyanakkor a miniszterelnök asszony Klaus Iohannist is bemószerolta, mondván, hogy az államelnök nem teljesítette alkotmányos kötelességét, vagyis nem lépett közbe mediátorként, sőt, a tüntetések folytatására buzdított.

Továbbá, Dăncilă sietett megjegyezni, hogy az augusztus 10-i tüntetések éppen a román kormány tevékenysége jórészt pozitív mérlegének kontextusában következtek be, és nem teljesen világos, hogy miért is szervezték őket, hiszen lám, a határokon túl élő román szervezetek, a demonstráció kezdeményezői is kihátráltak a szervezési munkából. Így aztán a tüntetésnek tulajdonképpen nem voltak szervezői, és hát ezért történhetett meg, hogy olyanok is részt vettek a megmozduláson, akik erőszakos cselekményekre uszítottak.

Végül, de nem utolsósorban, a miniszterelnök asszony a román csendőrség védelmére kelt, mondván, hogy a rendfenntartó erők az érvényes törvények szerint jártak el, ami az erőszakos cselekmények megfékezését illeti.

Irtó kíváncsiak vagyunk, mit mondanak a panaszlevélre Juncker és Timmermans urak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro