A veterán harci eszköz nyílt színi tapsot is kapott az eseményen.
Miközben a szomszédos Ukrajnában éppen háború zajlik, a román légierő azzal foglalatoskodott, hogy megünnepeljen egy helikoptertípust.
Az ünnepség apropóját a védelmi tárca közlése szerint az adta, hogy a francia licenc alapján a brassói repülőgépgyárban készülő IAR316-B Alouette III ötven éve állt szolgálatba a román légierőben.
A védelmi tárca közleménye szerint az ünnepségen egybegyűltek nyílt színi tapssal honorálták az ünnepelt szolgálatát, aki minden bizonnyal nagyon meghatódott a felé áradón szeretettől.
https://www.facebook.com/mapn.ro/posts/393913206107143
A légierőnek jobb híján a veterán helikoptereket kell ünnepelnie, ha már azt nem ünnepelheti, hogy új eszközöket kap.
Bár az Airbus még 2016-ban felavatta gyárát a Brassó megyei Vidombákon, ahol H215 és H215M Super Puma típusú helikoptereket gyártott volna a román légierő számára, de a kormány azóta sem adta le a megrendelést az első darabokra abból a 16-ból, amelynek megvásárlását megígérte.
Ezek váltották volna le az IAR 330 Pumákat, amelyek közül egyesek már 40 éve szolgálnak.
A védelmi tárca 2016-ban bejelentette, hogy a szárazföldi erők számára vásárolna helikoptereket, de hiába jelentkeztek, sem a Bell, sem a Lockheed Martin, sem az Airbus
A román légierő jelenleg 57 IAR 330 Puma helikopterrel rendelkezik, amelyeket 1975 óta gyártanak Vidombákon, ezeket csapatszállítóként vagy betegszállításra használják.
Ezek közöl 22-t támadó helikopterré alakítottak.
Egy ilyen helikopter zuhant le idén tavasszal, amikor egy, a rossz időjárási viszonyok miatt lezuhant MiG-21-es keresésére indult.
Ezek mellett szolgál a nyolc darab, most 50. születésnapját ünneplő IAR 316 B Alouette, valamint a haditengerészet is birtokol három IAR 330 Puma Naval típusú gépet.
A helikopterflotta karbantartására az elmúlt hat évben a védelmi tárca összesen 340 millió euró értében írt alá szerződéseket.
És hogy mikor érkezhetnek új helikopterek?
Nos, a védelmi minisztérium közlése szerint legkorábban 2030 után írnak ki közbeszerzési eljárást.
Addig lehet, hogy az Alouette-ek 60. szülinapját is bensőséges hangulatú eseményen ünnepelhetik meg, mivel jobb híján még mindig szolgálatban lesznek.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!