Viorica Dăncilă kormányfő sürög-forog, munkacsoportokat hoz létre, kirúg, népszavazást ígér. Kár, hogy ehhez megint egy tragédia kellett.
Amint arról beszámoltunk, pénteken robbant a közbiztonsági bomba: borzalmas kettős gyilkosságra derült fény az Olt megyei Caracal városában, amelyet máris az utóbbi évtizedek legiszonyatosabb bűncselekményeként emlegetnek.
Az illetékes hatóságok pedig nem álltak a helyzet magaslatán. Folyik is a botrány (teljesen érthető módon) a román közbeszédben, a román média péntektől kezdve másról se szól. Még orbánviktorozni is elfelejtettek Tusványos kapcsán, legalábbis egyelőre.
Mit tehet ilyenkor az elnökválasztási kampányban dagonyázó kormánypárt vezetője, aki egyben Románia miniszterelnök asszonya is? Például abbahagyja kampánykörútját és sürgősen Bukarestbe utazik, hogy felmérje a helyzetet. Viorica Dăncilă asszony pontosan ezt tette. Ez tehát sikerült neki.
Aztán felkérte a politikai pártokat, ne használják fel a borzalmas mészárlást politikai, választási célokra. Ő maga járt elöl a jó példával: kijelentette, hogy pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) augusztus 3-ára tervezett kongresszusát elhalasztják. Ami a többi politikai pártot illeti, kételkedünk abban, hogy a miniszterelnök asszony felhívása meghatja őket. Úgyis arra használják fel a tragédiát (meglehetősen gyomorforgató módon), hogy minél nagyobbat rúgjanak ellenfeleiken.
Aztán biztosított minden romániai állampolgárt, hogy a nyomozás során elkövetett bakik felelősei nem fogják büntetlenül megúszni. A román rendőrség feje, Ioan Buda már repült is, az Olt megyei rendőr főkapitány-helyettes és az alprefektus szintén, de a kormányfő asszony hazahívta az Olt megyei prefektust is, hogy kirúghassa. A továbbiakat pedig kíváncsian várjuk.
Aztán azt is eldöntötte, hogy létrehoz egy intézményközi munkacsoportot, amely kidolgoz majd egy cselekvési tervet az ehhez hasonló kritikus helyzetekre. A munkacsoportot Raed Arafat belügyi államtitkár fogja vezetni. Kijelentette: gondolkodik egy referendumon, ahol az összes román állampolgár kifejtheti véleményét a gyilkosságért, nemi erőszakért és pedofíliáért kiszabható büntetések megszigorításával kapcsolatban.
Nagyon örvendünk, hogy a miniszterelnök asszony ilyen buzgó. De ismételjük: szomorú, hogy ehhez mindig egy tragédia kell.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.