Borzalmas részletek derülnek ki a gyilkosságról. A hatóságok egyik bénázást a másik után követték el.
Az utóbbi évtizedek legborzalmasabb bűncselekményeként emlegetik azt a kettős gyilkosságot, amelyre pénteken derült fény az Olt megyei Caracalon. A rendőrség őrizetbe vett egy 65 éves caracali férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy
Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a rendőrség egy, a Caracal melletti Dobrosloveniből származó, szerdán eltűnt lányt keresett a szülei bejelentése nyomán. A 15 éves lány csütörtökön háromszor is felhívta telefonon a 112-es sürgősségi számot és elmondta, hogy elrabolták, nem tudja hol van, a telefonját elveszítette, de a szobában, ahová bezárták, talált egy másik telefont, arról beszélt. A lány megpróbálta lehetőségeihez mérten pontosan leírni, hol is lehet: elmondta, hogy egy kb. hatvanéves férfi lakásán van, aki valamilyen szerelő lehet.
Csakhogy a különleges távközlési szolgálat (STS), amely elvileg pontosan be tudja mérni a hívások helyét, ezúttal valahogyan elbaltázta a dolgokat, mivel a három lehetséges helyszínen, amelyet a szakértői megadtak a rendőrségnek, a hatóságok semmi gyanúsat nem találtak.
Aztán valahogyan mégis sikerült eljutni a caracali férfi házához, ahova behatoltak és őrizetbe vették a gyanúsítottat. És itt van a második bénázás, mivel a rendőrök, noha már éjjel beazonosították a helyszínt, a behatolással reggel hatig vártak, amíg megérkezik a házkutatási parancs. Pedig a román média által idézett szakértők szerint azonnal behatolhattak volna a házba, mivel fennállt annak a gyanúja, hogy ott bűncselekményt követtek el. Mindenesetre a legfőbb ügyész belső vizsgálatot rendelt el a caracali ügyészségen, hogy kiderítsék, hibáztak-e a vádhatóság képviselői.
Vélhetően egy másik elrabolt lányról van szó, a megégett csontokon kívül a lányok ruhadarabjait, ékszereit is megtalálták. Horrorisztikus részlet: a nyomozók a hűtőben több zsáknyi húst is felfedeztek, ezt még vizsgálják, de a feltételezések szerint emberi maradványok.
A másik lány még áprilisban tűnt el. A 19 éves lányt utoljára stoppolás közben látták Caracal szélén. A lány a 16 kilométerre levő Dolj megyei Dioşti településen élt. A férfi egyébként fő gyanúsítottja volt a lány eltűnése nyomán korábban indított nyomozásnak.
A helyszíni vizsgálat során az is kiderült, hogy a gyilkos
miután széttrancsírozta a holttesteket. A megmaradt darabokat aztán a telkén ásta el és betont öntött a gödrökbe. A hatóságok munkagépekkel felássák a tejes udvart. A fárfi háza alatt egy földbe ásott bunkert fedeztek fel, benne a holttestek feldarabolásához használt egyközökkel.
A brutális kettős gyilkosság gyanúsítottja családos ember, négy gyermeke van. A családja Olaszországban él, a szomszédok semmi különöset nem tudtak mondani a férfiról, aki vásári kereskedésből élt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.