// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

A román hadsereg idén is nagylelkű: sok mindent nem kell tenni, hogy jöjjön a pénz

// HIRDETÉS

Már azon kívül, hogy az ember önkéntes tartalékosnak jelentkezik, és részt vesz a kiképzéseken és gyakorlatokon.

A román hadsereg továbbra is számít azokra, akik szeretik a katonásdit, de azért annyira nem, hogy felcsapjanak hivatásos katonának: idén is meghirdette az önkéntes tartalékosi programját, amelyben 775 civil jelentkezését várják.

A műfaj annyit jelent, hogy az utcáról besétáló jelentkező a kiképzés után nem marad a laktanyában, viszont ha helyzet van, akkor mozgósítható lesz.

A sereg 18 és 55 év közötti polgárokat vár, akiknek a személyiük mellett erkölcsi bizonyítványt is be kell mutatniuk, na és persze a végzettségüket igazoló dokumentumokat is.

Ez utóbbi kiemelten fontos, ha ugyanis valaki úgy sétál be az utcáról arra a hadkiegészítő parancsnokságra, amelyhez a lakhelye szerint tartozik, hogy még életében nem volt rajta egyenruha, és fegyvert sem fogott, akkor a szakemberek a végzettsége alapján adnak majd tanácsot arra vonatkozóan, hogy milyen irányba érdemes szakosodnia a seregben.

Aki sikeresen felvételt nyert, annak végig kell szenvednie a kiképzést, azonban az ügy anyagilag kimondottan előnyös: amíg a kiképzési idejét tölti, a hivatásos állomány azonos beosztású tagjaival megegyező összegű zsoldot kap.

Ugyanez érvényes azokra az időszakokra is, amikor továbbképzése hívják be, esetleg kiküldetésbe megy.

Egy közlegény esetében a havi zsold 1857 lej, egy altiszt azonban már havi 2400 lejt vihet haza, míg egy tiszt illetménye egész szép: 4000 lej.

Mindezt a főállás mellett.

Sőt a sereg annyira megbecsüli az önkéntes tartalékosait, hogy akkor is fizet nekik, amikor élik az egyszerű civil életüket, és naponta bejárnak dolgozni a rendes munkahelyükre: a zsoldjuk 30 százalékára ekkor is minden hónapban jogosultak.

Vagyis aki szeretne közlegényként a semmittevésért havi 540, altisztként pedig 720 lejt keresni, annak a román önkéntes tartalékosok között a helye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro