// 2024. október 4., péntek // Ferenc
autonómia

A román akadémia szerint a magyaroknak akkor sem lehet igazuk, ha éppen igazuk van

A tudósnak mondott társaság szerint az autonómia nem is azt jelenti, hogy autonómia.

Ha nem a mi bőrünkre menne, egészen szórakoztató lenne a román akadémia, amely ahelyett, hogy a tudománnyal, a kutatással és hasonló dolgokkal foglalkozna, inkább annak érezte szükségét, hogy aktuálpolitikai kontextusban értelmezze a Gyulafehérvári Nyilatkozat szövegét, különös tekintettel annak az autonómiára/önrendelkezésre vonatkozó passzusaira.

Miszerint az 1918-ban Erdély és Kelet-Magyarország Romániához csatlakozását egyoldalúan kimondó nyilatkozatban hiába ígértek önrendelkezést a magyaroknak, azt úgy kell érteni, hogy valójában nem ígértek önrendelkezést a magyaroknak.

A magát tudósnak tartó társaság ezt a logikai és történettudományi bravúrt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy konkrétan nem idézett nyilatkozatára reagálva követte el. Az akadémikusok szerint Kelemen az RMDSZ idei, kolozsvári kongresszusán mondott olyasmit, ami miatt mindenképpen fontos volt tagadni az autonómiát.

Az akadémikusok szerint a Gyulafehérvári Nyilatkozat nem ígért autonómiát a kisebbségeknek,

akik pedig számon akarják kérni a dokumentum bármilyen részletének betartását, azoknak előbb el kellene ismerniük annak lényegét, Erdély és Románia egyesülését.

A furmányos akadémiai gondolatmenet szerint ugyanis a nyilatkozatban szereplő „autonómia” szó az Erdély, Bánság és Magyarország románok lakta területek ideiglenes, az új alkotmány elfogadásáig tartó önigazgatására vonatkozik. Azt is megjegyzik felemelt mutatóujjal, hogy az erdélyi románok döntése az általuk lakott területek Romániával történő egyesüléséről szólt, míg a Nyilatkozat többi részlete mindössze „irányelveket” tartalmaz az újonnan megalakuló román állam számára.

„A Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő egyes célkitűzések elismerésére irányuló igény a dokumentum valamennyi rendelkezésének – köztük elsősorban a Románia és Erdély egyesülését kimondó határozat – elismerését feltételezné.

Hogyan is akarják számon kérni a Nyilatkozatba foglalt egyes állítások, elvek, jogok be nem tartását azok, akik nem ismerik el a dokumentum lényegét?”

– tette fel teátrálisan a kérdést az akadémia elnöksége.

A nyilatkozat harmadik pontja által előirányzott „teljes nemzeti szabadságot” az akadémia víziója szerint nem lehet autonómiaígéretként értelmezni, hiszen a nyilatkozat ennek értelmezését is pontosítja, miszerint „minden nép számára a saját nyelvén biztosítanak oktatást, közigazgatást és ítélkezést” és lehetővé teszik számarányos képviseletüket a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.

Az akadémia szerint egyébként ezen elvek érvényesítésével sem adós a mai Románia, és ezt jól példázza az, hogy a magyarok saját nyelvükön ingyenesen tanulhatnak az óvodától a doktorátusig, sokan közülük pedig állami ösztöndíjban is részesülnek

„Nincs olyan oktatási program, amit a magyarok kértek és a román állam ne hagyta volna jóvá. És itt a legbőkezűbbek a feltételek: legyen legalább tíz kérelmező az illető szakon, akiknek a képzése érdekében mintegy húsz tanárnak biztosít fizetést a román állam” – teszik hozzá.

Aztán még egy Kelemen-nyilatkozatra reagálnak, amit az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának március 9-i, nagyváradi ülésén tett, és amelyben – így az akadémikusok – arról beszélt: valamely akadémiai intézmény azt szeretné, ha nem lenne magyar képviselet Romániában.

Az akadémia szerint Kelemen nyilatkozata a soron következő európai parlamenti választások kontextusában született, politikai töltettel bír, márpedig az akadémia apolitikus intézmény, és nem tesz politikai nyilatkozatokat.

Kivéve persze ezt a hagymázas „szövegértelmezést”.

Amúgy nincs miért csodálkozni, hiszen az akadémia vezetői nem egyszer tettek már tanúbizonyságot arról, hogy a tudomány méltóságát szerintük egyáltalán nem sérti, ha a művelői a legbüdösebb lábú sovinizmust képviselik – lásd itt, itt, ittitt. Na meg itt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.