// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Román akadémikus: idegeneknek adjuk el a román földet!

// HIRDETÉS

Nem újdonság, hogy a Román Akadémián egyre több főtudornak elgurul néha a gyógyszere. Ám meglepetések így is akadnak.

Eugen Simion a Román Akadémia volt és a veretes és egységes és oszthatatlan nemzeti intézmény bölcsészeti és irodalmi szakosztályának jelenlegi elnöke nagyot domborított egy interjúban.

Többek közt elmondta, hogy a a fiatal költészet képviselői az általuk nagy veszélynek ítélt nacionalizmus ellen küzd. Vagyis a fiatal költől feladták a hazafias irodalom védőbástyáit. Hogy a fiatal prózaírók mit csinálnak, elnök úr nem tudja. Nem olvassa őket. De akkor mi a fenét keres az irodalmi szakosztály élén, kérdezzük.

Ami a politikai elitet illeti, elnök úr szerint csapnivaló. Ugyanis hiányzik belőlük a hazafiság. (Tessék megfigyelni, elnök úr szerint ez a fogalom határoz meg mintent, ami jó, és példaértékű.) Hogy mit kezdene velük? Mindenek előtt, mondjanak le! Utána lehet beszélgetni. Hogy közben mi lesz az állammal, elnök urat ez a mellékes kérdés nem érdekli annyira. Azért megemlít két, éáltala gerincesnek tartott román politikust. A nevük: Călin Popescu-Tăriceanu és Ludovic Orban. Hát nem édes?

És hogy mi az elnök úr által helyesnek tartott végső megoldás? Példát venni a negyvennyolcasokról, természetesen. Mert az irodalom és a politikai elit elnemzetlenedése semmi ahhoz képest, ami a haza szent földjével történik. A románok ugyanis ahelyett, hogy megművelnék a drága jó mioritikus anyaföldet, eladják azt. Idegeneknek! Elnök úr azt vizionálja, hogy 10–20 fiatal agrármérnök összeáll, szépen felesüsznek, mint a negyvennyolcasok (nem vicc!), aztán állítsák lábra a román mezőgazdaságot és adjanak szépen munkát a fiatal román parasztoknak.

Kész, meg van mentve az ország. De hol az elnök úr gyógyszere?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro