// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

A rezsidíjakat befagyasztja, az időseknek szabadabb kijárást biztosít az új katonai rendelet

// HIRDETÉS

Kedvezőbb rendelkezések.

A kijárási korlátozások okozta kellemetlenségek egy részének enyhítéséről döntöttek az illetékesek: az immár negyedik számú katonai rendelet növeli az idősek mozgásszabadságát, és megpróbál odahatni, hogy a korlátozások idején a szolgáltatók ne akarjanak több pénzt kihúzni a zsebünkből.

Marcel Vela belügyminiszter vasárnap este ismertette az új rendeletet, amely az eddigi két óra helyett – mint ismert, szerda óta az idős személyek csak 11 és 13 óra között járhatnak ki otthonukból – lehetővé teszi, hogy máskor is kimozduljanak. Igaz, csak bizonyos esetekben.

Így amennyiben egészségügyi probléma miatt kell elhagyniuk otthonukat, ezt bármikor megtehetik – csak előre kitöltött nyilatkozattal kell rendelkezniük, hogy orvoshoz, kórházba mennek.

Emellett este 8 és 9 óra között szintén szabadon kimehetnek otthonuk közvetlen közelébe háziállatukat sétáltatni.

A kijárási korlátozás idején nyitva tartó boltokat egyúttal kötelezik, hogy 11 és 13 óra között elsősorban az idős személyek kiszolgálását tegyék lehetővé a többiekét pedig korlátozzák.

Az új rendelet másik fontos kitétele a rezsidíjak növelésének betiltása: a szolgáltatók a kijárási korlátozások ideje alatt nem növelhetik a villanyáram, a földgáz, a víz, az üzemanyagok, valamint a szemétszállítás díját.

Csökkenteni viszont csökkenhetik.

A karanténszabályok eközben tovább szigorodnak: ha valaki megszegi az elkülönítés szabályait – vagyis kisétál a hatósági vagy otthoni karanténból –, egyrészt bírságot kapnak, másrészt elölről kezdik a karanténidőszakot, és az ellátás költségeit is nekik kell állniuk.

https://www.facebook.com/ministeruldeinterne/videos/2266607723633753/?__xts__[0]=68.ARA5nLJ5Iq8ASOF4gfGKJgTSBNIT5T937lWKR1UUIN0IA_G6KJKZn_mWDNQxK01rP-UKKyHhftw_tFZggGS33IvTzy-cPMfudmGh1bzkCeqH7HXEnrpsY1OVD10hvdUjdZ7Ocd4GJdVveuFi-1_wKXsFL6HPADlWSWVguZkKDYEa4IC37MqZgUAk1L6Uwmj0G-XlkiTjmRfvRC-Z1CxrIx_AdVDCqQHotjCo8_qercFoKhShJIBLDArubPgfkLharq_d8aUZV-TtAPcBIVosm8rk3Pbjv9VVgGiusNWeyyHiRMg3pRvnSJrSZ7LIycJ7Ng_obS_CE3nC5LuS5sH4_-KqzpvP-q9gtNU&__tn__=-R

A dokumentum előírja még a társasházak lépcsőházainak és liftjeinek rendszeres fertőtlenítését, valamint azt, hogy a társasházak bejáratainál fertőtlenítő szereket kell elhelyezni.

Emellett az egészségügyi személyzet, az áruszállítók és az energetikai rendszerben dolgozók szükségszállásáról rendelkezik. Az elkülönítés lehetőségének a megteremtésével segíteni szeretnének azokon, akik segítik az országot a járvány leküzdésében. Lehetővé akarják tenni számukra, hogy ne veszélyeztessék családjukat.

A nemzetközi áruszállításban dolgozók számára a munkáltatójuk vagy a hatóságok biztosítanak 14 napos szükségszállást a hazatérés után. A rendelet annak a lehetőségét is biztosítja, hogy a szállítók otthoni elkülönítésben maradjanak. A rendelet a légi és a vízi szállításban dolgozó személyzetre is érvényes.

A helyi hatóságoknak és a kórházak működtetőinek szállodákban kell biztosítaniuk szállást az egészségügyi személyzet számára, hogy elkerüljék családjuk megfertőzését.

A katonai rendelet megelőző elkülönülést ír elő azok számára is, akik kulcsfontosságú szerepet töltenek be a földgáz kitermelésében és a villamosenergia előállításában, továbbításában és szolgáltatásában, a szolgáltató rendszerek fenntartásában. Marcel Vela miniszter ezt azért tartotta fontosnak, mert az energetikai rendszer fennakadások nélküli működtetése elengedhetetlen a járvány elleni harcban.

Egyébként vasárnap estére 1815-re emelkedett a romániai megbetegedések száma, 206 fertőzött meggyógyult, 43 meghalt, 52 beteget kezelnek intenzív osztályon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro