// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

A rendőrség új ablaktörő eszközei nem az üveget, hanem önmagukat törik szét

// HIRDETÉS

Nem volt a legihletettebb beruházás a rendőri vezetők részéről.

A bicskájuk helyett az ablaktörőjük tört bele a román rendőrség vezetőinek abba a próbálkozásba, hogy a renitens sofőrök megfékezését segítő, a szélvédők betörésére alkalmas eszközökkel lássák el a rendőröket.

Az ötletet egy néhány héttel ezelőtti incidens ihlette, amikor Bukarestben egy közúti ellenőrzés során megállítottak egy több szabálysértést is elkövető autóst, aki azonban nem volt hajlandó kiszállni az autójából, és az ablakokat sem húzta le.

Sőt, hiába vette körül az autót több rendőr és csendőr, és hiába próbálták betörni az ablakait, nem jártak sikerrel, olyannyira nem, hogy az autós végül beletaposott a gázba,

kitört a rendfenntartók gyűrűjéből, és elszáguldott.

Közben majdnem elütött néhány járókelőt, és két autónak is nekiütközött. Végül csak órákkal később fogták el.

Az ilyen esetek kivédésére a rendőrség úgy döntött, ablaktörő eszközökkel is felszereli a rendőrséget.

Ezek nem valami különleges kommandóseszközök voltak, hanem a tömegközlekedési járműveken is látható kalapácsok, amelyek valójában műanyag fogantyúba ágyazott fémkúpok, és amelyek baleset esetén az ablakok betörésére szolgálnak.

Csakhogy kiderült, hogy nem a legjobban választottak.

Az Europol rendőrszakszervezet által közzétett felvétel tanúsága szerint ugyanis a próbák során az eszközök egyáltalán nem váltak be, a szélvédők helyett ugyanis maguk a kalapácsok törtek szét.

A szakszervezet szerint ezért a rendőrség vezetői lefújták az akciót, és felszólították a rendőröket, hogy adják le a már megkapott kalapácsokat.

Úgyhogy folytatódhat az ötletelés.

Mindez azonban a civilek szempontjából is felvet néhány kínzó kérdést: vajon baleset esetén a villamosokon és buszokon elhelyezett ablaktörő kalapácsok is hasonló hatékonysággal működnének?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro