// 2024. október 7., hétfő // Amália
Arad

A nyílt utcán lőttek combon egy férfit Aradon (FRISSÍTVE)

A 39 éves áldozatot az aradi alvilági élet közismert alakjaként tartja számon a rendőrség.

Hétfő hajnalban 4 óra 30-kor arról értesítették az Arad megyei rendőrséget, hogy ismeretlen tettesek lelőttek egy férfit egy aradi útkereszteződésben. Az áldozat egy újpanádi illetőségű 39 éves férfi, akit az aradi alvilági élet közismert alakjaként tartanak számon. A lövés a lábán érte, sürgősségi ellátásban részesült, majd az Arad megyei kórház sebészeti osztályára utalták be. Állapota stabil.

A rendőrség emberölési kísérlet, illetve fegyver jogtalan birtoklása és használata miatt indított eljárást. A helyi sajtó azt írja, hogy az áldozat tudja, hogy kik az elkövetők, akik jelentős összeget loptak el tőle.

Frissítés: 
A rendőrség azonosította a két elkövetőt, egy 33 és egy 34 éves férfit, de még nem fogták el őket. 
Az áldozat hozzátartozói arról számoltak be, hogy a férfit egy útkereszteződésnél várták támadói, akiket jól ismert. Miután rálőttek, nagy pénzösszeget vettek el tőle. A 39 éves férfi eszméleténél volt, amikor a mentősök az aradi sürgősségi klinikára szállították, ahol ellátták sérüléseit. Élete nincs veszélyben, de műtétre szorul, mert egy golyó áthatolt bal combján.
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro