Egyik kommunikációs bakiból a másikba szédeleg a szaktárca.
Csütörtökön robbant a hír a nyilvánosságban – a facebookos oltásellenes körökben pedig egy másodpercre kihagyott a szívverés a gyönyörűségtől –, hogy egy Vâlcea megyei orvos fél arca lebénult, miután megkapta a koronavírus elleni BioNTech-Pfizer–vakcina második adagját.
A hírt az egészségügyi minisztérium tette közzé.
Pénteken kiderült, hogy az arcbénulás nem létezik, a beoltott orvos – egy 32 éves nő – pedig, köszöni szépen, jól van.
Az egészségügyi minisztérium kiadott az ügyben egy másik közleményt, amelyben elmagyarázzák, hogy mi történt: a szaktárca egy orvosi jelentésre alapozva adott hírt a bénulásos esetről, egy neurológus szakorvos látta el kézjegyével a dokumentumot, amely szerint az orvosnő arcának jobb oldala az oltást követően lebénult.
Péntekre kiderült, hogy a Vâlcea megyei sürgősségi kórházban és a bukaresti egyetemi sürgősségi kórházban végzett összetett vizsgálatok cáfolták a korábbi diagnózist. Vagyis a minisztérium egy előzetes orvosi vélemény alapján jelentett be valamit, ami igen érzékenyen érintheti az amúgy is nyögvenyelősen indult oltáskampány sikerét.Például úgy, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a vírus-, járvány- és oltástagadók a Facebookon még hetekig fogják nagy hangon hirdetni, hogy a vakcina arcbénulást okoz, valószínűleg a belerejtett 5G-csip miatt (mint ahogy az a hamis információ is makacsul kering, hogy az oltás nyomán már sokan meghaltak).
A BioNTech-Pfizer koronavírus elleni vakcinája egyébként ritka mellékhatásként valóban okozhat átmeneti arcbénulást, de ebben az esetben nem ez történt.
Az egészségügyi minisztériumnak rövid időn belül ez a második hatalmas kommunikációs melléfogása, múlt szombaton ugyanis beszámoltak egy nő haláláról, aki állításuk szerint a bukaresti Matei Balş járványkórházban kiütött tűz miatt füstöt lélegzett be. Később kiderült, hogy a nő – bár állapota súlyos a covid miatt – életben van, egy idős férfi halt meg, ő viszont nem sérült meg a tűzben, de a minisztériumban összekeverték az értesüléseket.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.