Szombaton délelőtt az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy meghalt a bukaresti Matei Balş járványkórházban péntekre virradóra kitört tűz egyik súlyos sérültje, ezzel pedig hatra emelkedett a halálos áldozatok száma.
A minisztérium szerint egy 58 éves, kovidos tüdőgyulladással kórházban ápolt nő a hatodik áldozat, aki füstöt lélegzett be és égési sérüléseket is szenvedett a tűzben.
Olvasson még:
Nem sokkal később kiderült, hogy a hír nem igaz.
Az egészségügyi minisztérium ugyanis kora délután helyesbítést adott ki, abból pedig kiderül, hogy nem a nő halt meg – ő életben van, bár állapota továbbra is súlyos –, hanem egy 70 éves, koronavírusos férfi, akit a tűz miatt átszállítottak egy másik bukaresti kórházba. A férfi nem sérült meg a tűzben, de intubálva volt.