// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab
Vielen Dank!

A nap hírei röviden: olvadozik a fagyos román-osztrák viszony, izmosodik az influenza, riogat az energiaszolgáltató

// HIRDETÉS

Kiválogattuk, csokorba szedtük a csütörtök legérdekesebb történéseit.

A nap békülési próbálkozása: égett a drót Iohannis államfő és az osztrák kollégája között

Meglehetősen hűvös lett a román-osztrák viszony, miután Ausztria december elején megvétózta Románia schengeni csatlakozását, s mint ismert, a döntést követő hetekben román politikusok gyakorlatilag kánonban szidalmazták sógorékat, ráadásul a külügyminisztérium haza is rendelte Emil Hurezeanut, Románia ausztriai nagykövetét.

Ma viszont történt valami, ami arra utal, hogy olvadozni kezdett a fagyos hangulat: Klaus Iohannis államfő telefonon beszélt osztrák hivatali kollégájával, Alexander Van der Bellennel, ezt követően pedig úgy döntött, visszaküldi Emil Hurezeanut Bécsbe. Ráadásul a beszélgetést még csak nem is Iohannis, hanem az osztrák elnök kezdeményezte.

Iohannis az államfői közlemény szerint jól elmondta a kollégájának, hogy az osztrák vétó csalódást okozott a román állampolgároknak, és nem tükrözi a két ország közti remek kapcsolatokat, Románia pedig továbbra is hatékonyan védi az EU külső határait, ahogy eddig is tette. Erről amúgy Ausztriának teljesen más a véleménye, erről többek közt itt írtunk.

A nap (aggasztó) járványhíre: tovább nőtt a légúti megbetegedések száma

Az Országos Egészségügyi Hatóság pontosan egy héttel ezelőtt tett közzé egy kimutatást arról, hogy az utóbbi évek legsúlyosabb influenzajárványa tombol az országban, s a helyzet kicsit sem javult azóta. A friss adatok azt mutatják az elmúlt héten 35 százalékkal több légúti megbetegedést regisztráltak, mint egy héttel korábban.

Az év eleje óta 139 ezer betegről tud a rendszer, 27 influenzával diagnosztizált beteg elhunyt, és 51 páciens influenza-koronavírus kettős fertőzéssel szorult orvosi ellátásra. A szezon kezdete óta egyébként közel másfél millió ingyenes influenza elleni oltást adtak be az országban.

A nap áramütése: közel 380 millió lejes villanyszámlát kapott egy kisvállalkozó

Nem lettünk volna annak az egyedhalmi (Vrancea megye) kisvállalkozónak a helyében, aki elmondása szerint majdnem infarktust kapott, amikor felbontotta a legfrissebb villanyszámláját, a papíron pedig a következő összeg szerepelt: 376 625 848, 51 lej. Ez barátok közt is olyan 76 millió euró körüli summácska. Igaz, hogy öthavi fogyasztásról van szó, s hősünk egy kis pizzázót és egy pékséget működtet ugyanabban az épületben, de elmondása szerint 1000 lejnél többet soha nem fizetett, amióta a vállalkozást működteti.

Kiderült persze igen hamar, hogy Enel energiaszolgáltató – amely nemrég bejelentette, hogy kivonul az országból – „picit” elcseszte a dolgot, és ki is küldtek a vállalkozónak egy mínuszos számlát, majd újraszámolták a fogyasztását. Halkan tesszük hozzá, ezek után a lesokkolt vállalkozónak is fizethetnének egy kis wellnesses pihenőszabadságot, ha már így ráijesztettek szegényre.

A nap bírósági ítélete: évtizedekre rácsok mögé kerül a lakásbetörések rekordere

Egy bizonyos Czika László érdemelte ki ezt a titulust, miután kiderült róla, hogy társával együtt több mint 60 lakásba tört be Kolozs, Szatmár, Szeben, Temes, Maros, Brassó, Bákó, Neamț és Iași megyében, és több mint 500 ezer euró értékű kárt okozott. Czika az őrült betörésmaratont 2014 novembere és 2016 márciusa között zavarta le Keresztes József nevű kollégájával, míg aztán a rendőrök kivették a kezéből a feszítővasat.

A Clujust.ro portál ma közölte, a Kolozs megyei Táblabíróság Czika teljesítményét 41 év, 3 hónap és 10 nap szabadságvesztéssel honorálta, ebből a maximálisan kiszabható 30 évet kell majd letöltenie. Szárnysegédje 27 év, 5 hónap és 10 nap letöltendőt kapott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro