// 2025. december 1., hétfő // Elza

A nap hírei: lavina sodort el lengyel sízőket a Radnaiban, Romániában sokan nem nézik jó szemmel Ukrajna támogatását, az Electri

// HIRDETÉS

Olyan magyarázattal állt elő az áramszolgáltató, hogy a fal adja a másikat.

Európában Romániában ellenzik a legtöbben az Ukrajnának szállított humanitárius segélyt

Kijött a legfrissebb Eurobarométer, az Európai Unió tagállamaiban készített felmérés szerint pedig Románia lakossága utasítja el a legnagyobb mértékben (25%) a humanitárius segélyt, amit az EU Ukrajnának szállít. Következik a sorrendben Bulgária (15%) és Szlovákia (11%). A legalacsonyabb csak 1 százalék az ellenzők aránya Hollandiában, Litvániában és Luxemburgban.

A január-februárban készült közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy Csehország után (26%) Romániában a legnagyobb (24%) az aránya azoknak, akik ellenzik, hogy az ország háborús menekülteket fogadjon be Ukrajnából.

Élen járnak a romániaiak (25 százalékkal harmadikak a listán Szlovákia, Bulgária és Csehország után) abban is, hogy milyen arányban utasítják el az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatást.

Viszont 67 százalékban támogatják az ukrajnai invázió után Oroszországra kivetett uniós szankciókat, 55 százalékuk pedig azt is támogatja, hogy az EU finanszírozza Ukrajna fegyvervásárlásait (36 százalék elleni).

Az Eurobarométerből kiderül, hogy az EU-tagállamok lakosságának 47 százaléka inkább bízik az Unióban (Romániában ez az arány 52%), 32 százalék pedig megbízik országuk kormányában.

Lengyel sízőket sodort el a lavina a Radnai-havasokban, egyikük meghalt

Lavina sodort el csütörtökön lengyel turistákat a Radnai-havasokban, Borsabánya térségében. A Salvamont hegyimentő szolgálat szerint a hótömeg lezúdulása után helikoptert és keresőkutyákat is bevetettek az elsodort sízők felkutatására. A hatóságok szerint az egyik turista meghalt, kettőt eleinte nem találtak, de később kiderült, hogy életben vannak, önállóan sikerült kimászniuk a hó alól, különösebb sérüléseik nincsenek.

A hegyimentők szerint a lavina a borsabányai sípálya közelében történt.

Mi történik, amikor egy kerekesszékes mozgássérült a hetediken lakik, de a lift nem működik, mert a szolgáltató lekapcsolta az áramot?

A mentőszolgálat munkatársai vittek fel a lépcsőkön egy mozgássérült, kerekesszékbe kényszerült hatodikos gyereket a hetedik emeletre, mivel a tömbház liftje nem működött, ugyanis az Electrica csütörtök délelőtt lekapcsolta az áramot egy tavaly nyári kifizetetlen számla miatt – írja a Bihoreanul.

A fiú csütörtök reggel még lifttel lejöhetett a hetedik emeleti lakásukból, de délután már nem tudott az anyjával hazamenni, mivel az áramszolgáltató lekapcsolta a lépcsőház áramellátását, így a lift sem működött. A gyerek az anyjával egy órát várakozott a ház előtt, ez idő alatt a tűzoltóktól is segítséget kértek. Végül a mentőszolgálat két beteghordozója fogta meg a kerekesszéket és cipelte fel a lépcsőkön a hetedikre.

A tömbház 158 lakrészének körülbelül a felében egyébként idős emberek élnek, akiknek igen nagy gondot jelent a lépcsőmászás. Az Electrica azért kapcsolta le a liftek és a lépcsőház-világítás áramellátását, mert a lakóközösség állítólag nem fizetett ki egy tavaly nyári villanyszámlát. A lakóközösség képviselő azt mondják, nem is volt tudomásuk a számláról. Csütörtöküön egyébként ki is fizették a hátralékot, délután pedig helyreállt az áramellátás.

Az Electrica képviselője azt mondta a sajtónak, hogy a törvény szerint valóban nem lehet lekapcsolni az áramot abban az esetben, ha valakinek (magánszemélynek) egészségügyi okokból létszükséglet a szolgáltatás, de itt most jogi személyről, vagyis a lakóközösségről volt szó. Tökéletes magyarázat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Krónika

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek
Székelyhon

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek

Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

// még több főtér.ro