// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

A nap híre oltásügyben: ezentúl a 12-15 éveseket is be lehet oltani a Pfizer-vakcinával

// HIRDETÉS

Mindenki arra számít, hogy ettől majd (ismét) begyorsul (végre) az oltáskampány, de kiderült a napokban, hogy a kitűzött célokkal nagyon óvatosan kell bánni mifelénk.

A legnagyobb hír oltásügyben az, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer-BionNTech-vakcinát a 12-15 évesek körében is, ezzel még nagyobb nyájimmunitást lehetne elérni.

Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltáskampány első embere már csütörtök este arról beszélt, nagyon reméli, hogy június elejétől már ez a szakasz is elkezdődik,

ezt a korosztályt természetesen csak szülői beleegyezéssel lehet beoltani.

A legfrissebb adatok egyébként azt mutatják, Románia továbbra is tartja a lassú tempót a napi oltásszámok tekintetében, a héten még a 70 ezres küszöböt sem sikerült átlépni.

Némileg biztató, hogy az első oltásért jelentkezők száma pénteken volt a legnagyobb a héten, de ez is csak 24 480 személyt jelent, míg az emlékeztetőt 44 997-en kapták meg. Ezzel most ott tartunk, hogy a kampány kezdete óta 4 257 317 személy fordult meg az oltópontok valamelyikében

– a június elsejére belőtt ötmilliós cél tehát régen elúszott –,

3 406 051-en pedig már mindkét oltást megkapták, ez a lakosság 17 százalékát jelenti. Függetlenül attól, hogy a kitűzött célt nem sikerült teljesíteni, a kormány már újabb lazításokat jelentett be elsejétől, ezeket itt foglaltuk össze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro