Az illusztrációt a Deepai.org generálta
Az illusztrációt a Deepai.org generálta
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Ilie Bolojan a PNL szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán azt mondta, hogy a pártot teljesen újra kell indítani, beleértve a belső szelekciós mechanizmusokat is. Azt is mondta, hogy a diaszpórához való hozzáállásukat is meg kell változtatniuk, hogy visszanyerjék a külföldön élő románok bizalmát.
Csodákat nem tudnak ígérni – így Boló –, az eredményeket csak erőfeszítésekkel lehet elérni. (Kár, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek az oroszlánrészét – így a nép – már megint nekünk kell megtenni.)
Bírálta a párton belüli személyes ambíciók harcát, és a pazarlást, amit fel kell számolni.
A választók bizalmát vissza kell nyerni.
A kongresszuson amúgy Ilie Bolojant választották a párt elnökévé, ami nem volt túl nagy meglepetés, hiszen egyedül ő indult a tisztségért.
Az eseményen felszólalt ugyanakkor Nicușor Dan elnök is, aki arról beszélt, milyen fontos, hogy a mostani kormánykoalíció – amelynek a nemzeti liberálisok is tagjai – fennmaradjon. Dan azt mondta, hogy Romániának van jövője (juhú!), és ez hamarosan, belátható időn belül érzékelhető lesz (juhú!). Mondjuk azt is hozzátette, hogy lesz egy olyan 2–3 év szar periódus – ő a „korrekciós időszak” kifejezést használta –, mire ez a fényes jövő eljön (kevésbé juhú).
Az ő konklúziója is az volt különben, hogy helyre kell hozni mindazt, amit korábban rossz alapokra helyzetek, hogy visszanyerjék a választók bizalmát.
A kormánykoalíció Dan által áhított szilárd egységét azonban már pusztán az a tény is megkérdőjelezni látszik, hogy a koalíció legnagyobb pártja, a PSD – a többiekkel ellentétben – egyáltalán nem képviseltette magát a kongresszuson, ami a politika körmönfont és undorító világában annyit tesz, mintha a szocdemek beintettek volna a nemzeti liberálisoknak.
Miközben a PNL a teljes újraindulással küszködik, a PSD háza táján is zajlanak a házon belüli csetepaték. Buzău szocdem polgármestere, Constantin Toma például egyenesen belenyilatkozta a televízióba, hogy Sorin Grindeanu – aki a párt ideiglenes vezetője lett, miután Marcel Ciolacu végre lemondott – egy mihaszna hólyag.
Oké, nem teljesen ezeket a szavakat használta, hanem úgy fogalmazott, hogy Grindeanunak nincs már meg a párton belül a kellő támogatottsága (még a Nordis-botrányt is felemlegette!), így ha ő marad a PSD vezetője, ki kell szállniuk a kormányzásból.
Ha egy vidéki nagykutya képes ilyet mondani egy bukaresti nagykutyáról nyilvánosan, az a politika körmönfont és undorító világában azt jelenti, hogy valóban nagy gondok vannak a PSD-nél házon belül, Ciolacu visszalépése után jócskán beindultak a belső hatalmi harcok, és vélhetően nagyon mocskos dolgok fognak történni a következő időszakban.
Buzău polgármestere különben hasonlót mondott a saját pártjáról ahhoz, amit Boló mondott a PNL-ről: alapjaiban kell megreformálni a pártot (teljesen új vezetőket is kell választani), hogy elkerüljék a következő választáson a hatalmas kudarcot.
Átlagos szombatnak indult a román tengerparton, azon belül is Eforie Sud magasságában. Az árak magasak voltak, a sirályok pofátlanok, a strandok zsúfoltak, a manele hangos.
Ám ekkor váratlan fordulat történt. Egy turista úszás után éppen kifelé tartott a vízből, amikor észrevette…
Előbb megijedt.
Aztán kíváncsi lett.
Megnézte közelebbről.
Mi a fene lehet?
Végül is úgy határozott, hogy kiveszi a vízből a szürke pléhdarabot, és elvonszolja a vízimentők kabinjáig, hátha majd ők tudják.
De ők se tudták.
Csak vakargatták a kobakjukat.
Végül egyikük értesítette a hatóságokat.
Ekkor a hatóságok lesiettek a tengerpartra.
(Én is lesietnék most inkább a tengerpartra, de én nem vagyok hatóságok, meg ügyeletes is vagyok.)
Először egy rendőri egység sietett le a tengerpartra.
De ez még mind semmi, mert utána a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik egysége is lesietett a tengerpartra.
Ott kifújták magukat a nagy sietség után.
Miután kifújták magukat fogták a szürke pléhdarabot, és elvitték magukkal további vizsgálatok céljából. Egyes szemtanúk azonban azt rebesgetik, hogy az a pléhdarab alighanem egy drón szárnya.
Hogy milyen dróné, azt egyelőre nem tudni.
Annyi viszont bizonyos, hogy az eset után a határőrség egyik hajója is a helyszínre sietett, hogy szétnézzenek, hátha találnak még gyanús elemeket a vízben.
A nagy sietség és az izgalmak után végül mindenki megnyugodott, és minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Az árak továbbra is magasak voltak, a sirályok pofátlanok, a strandok zsúfoltak, a manele hangos…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.