// 2026. november 7., szombat // Rezso

A munkahelyi hanyagság egészen új szintjét érték el ezek a postások

// HIRDETÉS

A szászsebesi posta pincéjében dugdosták a több ezer kézbesítetlen küldeményt, volt olyan alkalmazott, aki haza is vitt belőlük.

Előfordult már velünk is, hogy nem volt kedvünk dolgozni, különösen péntek délutánonként, de annak legalább nem mások isszák meg a levét, passzivitásunk nem jár másokra nézve súlyosan negatív következményekkel. De mi van akkor, ha egy postás – vagy más közhivatalnok – nem végzi el a feladatát, ráadásul nem egyszeri-kétszeri alkalommal, hanem legalább másfél éven át, folyamatosan? Előbb-utóbb egészen biztosan feltűnik egy-két embernek.

Ez esetben több mint 10 ezer embert érintett a munkahelyi lustaság,

ennyi késbesíteteln borítékot találtak ugyanis a szászsebesi (Fehér megye) postai hivatal pincéjében, és az egykori és jelenlegi alkalmazottak lakásán a rendőrök a csütörtöki házkutatások során.

A rendőrség vette a fáradtságot, és megszámolta a küldeményeket:

  • a 23 csütörtöki házkutatás során 3 380 darab bírósági idézést, vagy más közintézmény, illetve közszolgáltató által feladott hivatalos dokumentumot találtak,
  • a postai hivatal pincéjében, műanyag zsákokban további 6 904 kézbesítetlen boríték került elő. 

Nyolc személyt vettek őrizetbe hivatali visszaélés és okirat-hamisítás gyanújával, közölték a rendőrök. A nyomozás során kiderült, hogy 2018 januárja és 2019 júniusa között nem kézbesítették a címzetteknek a Fehér megyei bíróságok leveleit, és

a címzettek nevében írták alá az átvételi bizonylatokat és elismervényeket, előbbieket pedig utólagosan elküldték a bíróságoknak.

A Román Posta csütörtökön közölte: minden alkalmazott személyesen felel azért, ahogyan a munkáját végzi, és amennyiben bebizonyosodnak a csalások, „drasztikus” intézkedéseket fognak hozni.

És akkor ezzel le van tudva az a nem elhanyagolható tény, hogy több mint tízezer ember hiába várta, hogy csengessen a postás?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro