// 2024. október 3., csütörtök // Helga
alkotmánymódosítás

A meleg és a nem házas párokat is megilleti a törvény védelme

Véli Raluca Prună igazságügyi miniszter, aki támogatná a bejegyzett élettársi viszony bevezetését.

A törvény védelmét ki kell terjeszteni azokra az együttélési formákra is, amelyek ugyan eltérnek a többségi gyakorlattól, de már igen elterjedtek a romániai társadalomban: a nem házas párokra és az együtt élő azonos neműekre is – fogalmazta meg egyelőre magánvéleményként Raluca Alexandra Prună igazságügyi miniszter.
 
A miniszter ezt abban a videóban nyilatkozta, amelyet a társadalmi párbeszédért felelős minisztérium készített az Állj szóba a minisztereddel sorozatban: tárca- és intézményvezetők élő videóban válaszolják meg az állampolgároktól emailen vagy Facebookon kapott kérdéseket. 
 
Az egyik ilyen kérdés az igazságügyminiszter álláspontját firtatta a Koalíció a családért által benyújtott alkotmánymódosító kezdeményezésről. Raluca Alexandra Prună elmondta, a kormány hivatalos álláspontot is meg fog fogalmazni, amikor a hárommillió aláírással nyomatékosított kezdeményezést megvitatja a parlament. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kezdeményezés még csak nem is a házasság, hanem a család definícióját vésné úgy az alkotmányba, hogy abból kiszorulna mindenki, aki nem házasságban él.
 
Szerinte ez egy nagyon fontos kérdés, amelyről össztársadalmi vitát kell folytatni, és úgy véli, a meleg és a nem házas párokat is megilleti a törvény védelme márcsak a jogegyenlőség követelménye miatt is. Ennek egyik formája lehetne a bejegyzett élettársi kapcsolat, amely a melegházasság mellett sok európai ország jogrendjében már megtalálható, a romániaiban viszont még nem, ebben pedig Románia szerinte nem kellene egyedül maradjon az európai színtéren.
 
Az alkotmánybíróság múlt hónapban érvényesítette a Koalíció a családért kérését az alkotmány módosítására, amelyet most a parlamentnek kell megvitatnia, és kétharmados többséggel döntenie. A taláros testület szeptemberre halasztotta annak a beadványnak a megtárgyalását, amelyet egy román-amerikai meleg pár nyújtott be azért, hogy a romániai jogrend is ismerje el külföldön kötött házasságukat.
 
Az összes választ, amelyet a miniszter az állampolgárok kérdéseire adott, itt lehet megtekinteni:
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro