Mert egy egységes nemzetállamban mi más is lehetne.
A bírák pártatlanságát félti Vasile Liviu Oprea Maros megyei prefektus, aki többek között azért kéri a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország más térségébe, mert „Maros megyére (meg általában Erdélyre) az jellemző, hogy itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”.
A legfelsőbb bíróságnak címzett beadványában a kormánymegbízott rámutat, hogy az efféle perek tétje „nyilvánvalóan hatalmas”.
„A restitúciós perek során sokféle indoklással találkoztam a törvényt betartani nem hajlandó állami szervek részéről, azonban eddig még egyetlen okiratban sem hozták fel így, szó szerint, hogy mi, magyarok, mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenénk az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére” – jegyezte meg lapunknak a felperes Bánffy-örökösöket – Bethlen Anikót, Bethlen Zsuzsát és Szentkuti Évát – képviselő Rózsa József.
A marosvásárhelyi ügyvédet egyébként nem lepte meg, hogy a prefektúra ismét az etnikai kártyát próbálja kijátszani, annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban a legfelsőbb bíróság három azonos kérését utasította vissza.
A Krónika kíváncsi volt, miért tartja egy restitúciós per kapcsán kockázati tényezőnek a magyarok jelenlétét Maros megyében és Erdélyben Vasile Liviu Oprea, a prefektus azonban nem volt hajlandó válaszolni. Szóvivőjén, Dragos Bardosin keresztül azt üzente: nem hajlandó egyetlen folyamatban lévő ügy periratát sem kommentálni.
Ehhez képest egy nappal korábban egy másik – szintén Bethlen Anikó, Bethlen Zsuzsa és Szentkuti Éva ellen indított – erdőperben nyilatkozott a sajtónak, eldicsekedve, hogy a belügyminisztériumtól megkapta a fellebbezéshez szükséges pénzösszeget.
A „magyarbarát” prefektus további lépéseiről a linkre kattintva olvashat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.