// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

A magyarországi ellenzék is támogatja az autonómiát

// HIRDETÉS

Nem akarnak beleszólni a határon túli magyarok politikai viszonyaiba, de a magyar kormánytól érkező támogatásokat átláthatóbbá tennék.

Ellentétben „néhány ellenzéki párttal”, a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke pénteken Kolozsváron az M1 aktuális csatornának.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje közéleti fórumon vett részt a kolozsvári Bánffy-palotában. A pártelnök arról beszélt, hogy a tartósan külföldön élő magyarok szavazását is könnyíteni kellene – hangzott el az M1 híradójában.

Támogatják a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit, legyen szó kulturális vagy területi autonómiáról – tették hozzá. Molnár Gyula úgy fogalmazott: „az autonómia minden formájáról fogunk beszélni reményeim szerint”. 

„Mások privát döntéseit nem tudom magamra venni” 

– idézi a Krónika napilap Karácsony Gergelyt, aki az MSZP határon túli magyarokra vonatkozó korábbi elutasító döntéseire utalt. Az ellenzéki politikus kijelentette: parlamenti képviselőként mindkét alkalommal igennel szavazott a könnyített honosításra, és határozottan ellenzi a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) álláspontját, miszerint megvonná a határon túli magyarok választójogát, és ezt nem csak Kolozsváron, hanem Budapesten is el szokta mondani, hangsúlyozta.

A két pártelnök mintegy 30 érdeklődőnek ismertette választási szövetségük elképzeléseit a határon túli magyarokkal kialakítandó viszonyról: „Felelős, nemzetben gondolkodó, de nem nacionalista és nem gyarmatosító kormányt szeretnék” – idézi Karácsony Gergelyt a Krónika. A politikus szerint a Fidesz igyekszik elfoglalni az erdélyi politikát is, miközben az autonómia fontosságát hangsúlyozza, „erős gyarmatosító politikát folytat”. Hangsúlyozta, nem a támogatások arányát és témáját kifogásolja, hanem hogy azok odaítélése nem átlátható módon történik.

A politikus elmondta: kampányolni és tanulni jött Erdélybe,

főleg a szerinte hatékony „apró lépések politikáját”, mely szerinte a magyar ellenzék által is hasznosítható. „Ha van valaki, akitől tanulni lehet, azok az erdélyi magyar politikusok, akik nehéz körülmények között mindig jó kompromisszumokat kötnek” – fogalmazott Karácsony.

Kérdésre elmondta, a kis lépéseket akkor alkalmazná, ha kormányra kerülne, mert nem lehet egy országot egyik napról a másikra megváltoztatni, az oktatás, egészségügy problémáinak megoldása tízéves projekt.

Karácsony olyan választási rendszert szeretne, ahol a határon túli magyarok speciális választókerületként a helyi közösség jelöltjeire szavazhatnak. Ezzel küszöbölné ki a jelenlegi rendszer „ki nem beszélt aránytalanságát”, hiszen a magyarországiak kétszer szavazhatnak, míg a külhoniak egyszer, csupán pártlistára.

A közönségben nem mindenkit győztek meg, 

egy felszólaló azt vetette a szemükre, hogy öngyilkos programmal jöttek Erdélybe kampányolni, mert korábban az MSZP a külhoniak állampolgársága ellen kampányol, most pedig le akarja bontani a magyar-szerb határon álló kerítést. Az MSZP új alapokra kívánja helyezni nemzetpolitikáját, válaszolta Molnár Gyula, és egyáltalán nem kívánja lebontani a kerítést, „amíg Magyarországon bárki fél”, és nincs egységes európai megoldás a migrációra. „Sem bezárkózni, sem túlságosan kinyílni nem kell” – idézi a pártelnököt a Krónika.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak

Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak. A Maszol.ro kolozsvári hírportál szombati beszámolója szerint Molnár Gyula és Karácsony Gergely a pénteki közéleti fórum után vacsorára hívta meg Kelemen Hunort.

Az RMDSZ elnöke a találkozóról a Maszolnak azt mondta: „aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fent intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek”.

A politikus tájékoztatása szerint a találkozón a román-magyar viszony alakulásáról, az erdélyi magyar közösség törekvéseiről volt szó. Kelemen Hunor megismételte a szövetség álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja.

„Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap