Mindentől eldurran az agya, ami nem „román szimbólum”.
Nyáron meleg van, a nap keleten kel, a szélsőséges Dan Tanasă pedig magyar vonatkozású jelképek ellen indít támadást, aminek a bíróságok zömmel helyet is adnak – így telnek a normális hétköznapok 2022-ben az EU-tag Romániában, a nemzeti kisebbségek paradicsomában.
A magyargyűlölő feljelentőbajnok, aki „civilből” a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjévé avanzsált, szokás szerint a magyarellenes küzdelme állomásait naplószerűen rögzítő blogján tudatta, hogy a Brassó megyei ítélőtábla alapfokú ítéletében
amellyel az RMDSZ javaslata nyomán még Florin Cîțu miniszterelnöksége idején elfogadták Kovászna megye hivatalos zászlaját.
Korábban Sepsiszentgyörgy zászlaja ügyében is hasonló bírósági ítélet született.
A zászló miatt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű szélsőséges szervezet perelte be a kormányt, a perbe pedig a Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott, persze nem a kormány oldalán.
Kifogásuk a szokásos: hiányolják a románokat megjelenítő szimbólumokat a zászlóról, bármik is legyenek azok.
Tanasă bejegyzésében arról delirál egy sort, hogy az általa Vlagyimir Putyin lelkes szövetségesének képzelt Orbán Viktor vezette
Ezen torz gondolatmenet mentén amolyan érzelmi zsarolással is próbálkozik: felszólította Nicolae Ciucă miniszterelnököt – akit a román hadsereg tábornokaként emleget -, hogy a kormány ne fellebbezzen az alapfokú ítélet ellen, az ugyanis csak Magyarország revizionista érdekeit szolgálná.
Nem akármilyen párhuzamos valóságot képes kitalálni, annyi szent.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.