A szomszédban dúl a háború, a hazai gazdaság fölött ott lebeg a szankciók miatti visszaesés Damoklész-kardja, de nem baj.
Beszámoltunk róla, hogy az évtizedek óta legaggasztóbb globális politikai és gazdasági helyzet közepette a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártjának – igen, a Nemzeti Liberális Pártról van szó – nincs más dolga, mint hogy ugyanazt csinálja, amihez szemmel láthatóan a legjobban ért: belháborúban éli napjait.
Pár nappal ezelőtt liberális kollégái megpróbálták meggyőzni a párt igen népszerűtlenné vált elnökét, Florin Cîțut, ugyan mondjon már le az elnökségi tisztségről, hát nem látja, mennyire alacsonyan száll a népszerűsége, ráadásul a másik nagy párt, a PSD sem kedveli, az irányukba kilőtt mérgezett nyilak okán. Nem tartozik közvetlenül a történethez, az előjátékhoz azonban igen, és groteszkül vicces is: tavaly szeptember elején, amikor a kormánykoalíció foszladozott éppen, Cîțu úr egy váratlan ötlettel Supermannek képzelte magát. Amire a PSD meg is adta a csattanós választ: fejre ejtette a szuperhőst, ami egészen pontos jövendölésnek bizonyult.
Na de vissza a mára: a felszólításra Cîțu úr azt válaszolta, dehogy mond le az elnöki székről, jól érzi ő magát ott. Mire a párt vezérkara úgy döntött: ha nem megy magától, hát majd felborítják Cîțu urat székestől. És a jelenlegi miniszterelnököt, Nicolae Ciucă urat ültetik a helyébe.
A „lázadó” liberális górék vasárnapra szerveztek egy gyűlést, ahol majd jól odapörkölnek Cîțu úrnak. Az elnök viszont csattanósnak szánt választ adott erre: összehívott egy másik vezetőségi gyűlést szombatra. Ahol viszont visszafele sült el a kapa nyele: a liberális fejesek közül csak négyen jelentek meg meg. Ennél ékesebben nem lehet szólni. Mit tehetett hát Cîțu, az elnök? Szomorúan benyújtotta a lemondását.
Emlékeztető gyanánt: 2021. szeptember 25-én lett a PNL elnöke, Ludovic Orban urat küldte a levesbe, vagyis bő hat hónapot töltött a párt élén. Ha valakinek van kedve, megnézheti, hogy üvöltötte akkor hisztérikusan Rareș Bogdan barátunk (aki most nincs sehol, ugye), hogy Florin Cîțu présédintéééé:
Na, hát mára alaposan megváltozott a liberális leányzó fekvése. És hogy mi lesz? Azt egyelőre csak találgatni lehet. De jó, hogy minden rendben van a országot irányítgató politikai elit háza táján.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.