Fotó: Sánta Miriám
Fotó: Sánta Miriám
Daniel David bejelentette, hogy jelentős változás lesz az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Továbbá: több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
A Pro Patrimonio Alapítvány petíciót indított, amelyet eddig 6000 ember írt alá, követelve, hogy ne szüntessék meg a Nemzeti Örökségvédelmi Intézetet (INP – Institutul Naţional al Patrimoniului). A felhívás Románia kulturális miniszteréhez, Demeter András Istvánhoz és a miniszterelnökhöz, Ilie Bolojanhoz szól.
Ha az Nemzeti Örökségvédelmi Intézetet megszüntetnék vagy összevonnák, az emlékművekre szánt több millió euró elveszne, a lépés a szakértelem politizálásához és a szakmai függetlenség elvesztéséhez is vezetne, írják.
Az Nemzeti Örökségvédelmi Intézet Románia egyetlen olyan intézménye, amelynek küldetése a kulturális örökséggel kapcsolatos közpolitikák végrehajtása – az ingatlan, ingó, szellemi és digitális örökség kutatása, leltározása, megőrzése, restaurálása és népszerűsítése révén. Az 1892-ben alapított Történelmi Emlékművek Bizottságának közvetlen utódja, és a nemzeti örökségvédelmi rendszer alapvető pillére.
Az INP feloszlatása vagy beolvasztása a kulturális minisztériumba súlyosan veszélyeztetné Románia kulturális örökségvédelmét és nemzetközi kötelezettségvállalásait. Ez a lépés blokkolná vagy késleltetné az örökségvédelmi projekteket, valamint a PNRR-ből (helyreállítási tervből) származó több milliárd eurós támogatások lehívását.
Az intézmény megszüntetése a szakmai függetlenség elvesztéséhez, a szakértelem szétszóródásához és a magasan képzett személyzet elvándorlásához vezetne. Emellett gyengítené Románia hitelességét az UNESCO és más nemzetközi partnerek előtt. Összességében az INP beolvasztása több kárt és többletköltséget okozna, mint amennyi megtakarítást eredményezne.
Az oktatási minisztérium országos programot indított, amelynek keretében a középiskolák tesztelhetik saját tanulmányi modelljeiket és oktatási innovációikat, beleértve a diákok igényeihez igazított új keretterveket is.
Az intézkedés fontos lépés a rendszer decentralizációja felé – mondja Daniel David oktatási miniszter. Az érdeklődő középiskolák a jövő év elejéig regisztrálhatnak, a kiválasztott projekteket pedig öt éven keresztül hajtják végre, minden oktatási formában, a kétnyelvű osztályoktól a speciális középiskolákig.
Az állami, magán- vagy felekezeti középiskolák 2026. január 5-ig iratkozhatnak be a programba, feltéve, hogy az adott egységek nappali tagozatos oktatás formájában működnek. Jogosultak továbbá a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató, intenzív vagy kétnyelvű osztályokkal rendelkező középiskolák, a kormányzati megállapodások alapján működő egységek, a speciális középiskolák, valamint az oktatási alternatívákat megvalósító egységek.
A kísérleti beavatkozások az oktatási intézményben létező összes szakirányra, profilra és szakmai képesítésre, vagy csak azok egy kiválasztott részére adaptálhatók lesznek.
Egy Ialomița megyei iskolából több tucat diák szülei kerültek a DIICOT ügyészeinek figyelmébe, miután egy obszcén tartalmú matrica terjedt el a gyerekek osztályának WhatsApp-csoportjában. A kép, amelyen egy gyermek feje látható egy férfi nemi szervvel, valamint a „Mi a f***t akarsz?” vulgáris üzenet, elegendő volt a hatóságoknak ahhoz, hogy gyermekpornográfia-ügyet indítsanak.
Ami egyes szülők számára ártatlan viccnek tűnt, széleskörű nyomozást indított. Az egész akkor kezdődött, amikor az egyik tanár észrevette a matricát, és úgy döntött, értesíti a hatóságokat. Az ügyet a DIICOT Ialomița Területi Hivatalának ügyészei vették át, akik több tucat embert idéztek be kihallgatásra. Nemcsak a helyi szülők jelentek meg a nyomozók előtt, hanem Bukarestből, Urziceniből vagy Sloboziából is, akik mindannyian annak a WhatsApp-csoportnak a tagjai voltak, amelyen a matricát terjesztették.
Az ügyészek állítólag számítógépes átkutatásokat rendeltek el, hogy pontosan megállapítsák, ki készítette, terjesztette vagy birtokolta a gyermekpornográfia bizonyítékának tekintett fájlt.
Néhányan, akiket eredetileg tanúként hallgattak ki, később vád alá kerültek. A sokk annál is nagyobb volt, mert sokan közülük nem tudták elképzelni, hogy egy matricát elküldeni vagy fogadni ilyen büntetőjogi következményekkel járhat.
A törvény szerint akár nyolc év börtönbüntetéssel is sújtható ítélet kilátásában egyes szülők állítólag vádalkut kötöttek, remélve, hogy enyhébb büntetést kapnak. Ugyanakkor a beszélgetés többi résztvevőjét, akik megkapták a képet, de azonnal törölték, szintén beidézték a DIICOT-hoz. Cselekedeteik ellenére őket is beidézték, hogy magyarázatot adjanak.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.